Üzleti tippek

Figyelem, itt a termékdíj bevallási határideje

Fontos határidőre érdemes figyelni a környezetvédelmi termékdíj fizetésére kötelezett cégeknek: április 20-án jár le az első negyedévről szóló bevallások benyújtásának határideje.

Az év első három hónapjában keletkezett termékdíj-fizetési kötelezettséget ugyancsak április 20-ig kell teljesíteni az adóhatóság irányába történő termékdíj-befizetés formájában.

A környezetvédelmi termékdíjas szabályozás 2015 elején számos ponton módosult. A legfontosabb változások közé tartozik, hogy ettől az évtől az „egyéb vegyipari termékek”, így a mosószerek, a kozmetikai szerek, a dezodorok és a lakásillatosítók, valamint az „egyéb műanyag termékek”, például a művirágok, továbbá az irodai papírok után is kell környezetvédelmi termékdíjat fizetni. Emellett a már korábban a szabályozás hatálya alá vont termékcsoportoknál is jelentősen változtak az alkalmazandó díjtételek.

Jobban járnak a környezetbarát cégek

„Összességében a gazdasági szereplőknek a termékdíjak jelentette terhek emelkedésével kell számolnia 2015-ben. Ezzel szemben több pozitív tényező is árnyalja a képet. Ezek közül a legfontosabb, hogy a csomagolószerek esetén idén tovább erősödött a környezetbarát megoldások pozitív megkülönböztetése” – emelte ki Sigray Mária, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

A környezetbarát papír – jellemzően hullámkarton – csomagolószerek után fizetendő termékdíj összege már tavaly is csupán 20 forint volt kilogrammonként, amely 2015. januártól tovább csökkent 19 forintra. Ezzel szemben a műanyag csomagolószerek termékdíjának összege a tavalyi 42-ről 57 forint/kilogrammra nőtt az év elejétől.

„Mindez azt jelenti, hogy a hullámkartont használó vagy annak használatára áttérő vállalkozások a környezetvédelmi termékdíj összegének akár kétharmadát is megtakaríthatják a papír csomagolóanyagokat sújtó termékdíj alacsonyabb díjtételeinek köszönhetően” – fejtette ki Sigray Mária.

A különbséget tovább növeli, hogy a hullámkarton tömege sokkal kisebb más, nagy volumenben alkalmazott csomagolóanyagokhoz képest. Így például a leggyakrabban használt hullámkarton gyümölcsösládák tömege alig harmada-hatoda a hasonló méretű műanyag ládákénak. Mindent egybevetve a hullámpapír csomagolás használatára áttérő társaságok a töredékére csökkenthetik a környezetvédelmi termékdíjakkal kapcsolatos anyagi terheiket. Mindez jelentős előnyt biztosíthat az érintettek számára a felhasználó iparágak piacát jellemző kiélezett versenyben.

Még több hullámpapír

A hullámkarton csomagolások népszerűségét és versenyképességét mutatja, hogy ma már az Európában forgalomba kerülő termékek mintegy 75 százalékát másodnyersanyagból készült, száz százalékban újrahasznosítható környezetbarát dobozokba csomagolják.

Emellett ezek a csomagolások ma már a felhasználhatóság terén is jobb paraméterekkel rendelkeznek, mint más csomagolóanyagok. Kevesen gondolnák, de szilárdságát tekintve a korszerű technológiával készült hullámkarton dobozok nemcsak a műanyag rekeszekkel, de akár a fa csomagolóeszközökkel is képesek felvenni a versenyt, miközben sokoldalúságban, praktikusságban és megjelenésben is egyértelműen a javukra billen a mérleg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik