Üzleti tippek

Borral vajon működhet-e a számítógép?

Energia24
Energia24

2014. 06. 27. 10:00

Olyan kreatív fejlesztéseket kerestünk, amelyek már most vagy a jövőben segíthetnek az áramszámla csökkentésében.

Korábban a témában:

Energiatakarékos nyomtató

Egy irodában a nyomtatás nemcsak zajjal, hanem jókora energiafelhasználással is jár. A Sharp egy olyan innovatív tonert fejlesztett ki, amellyel lényegesen csökkenthető a dokumentumok nyomtatásához és másolásához szükséges energia. A Mycrostoner-CAP alacsonyabb hőmérsékleten olvad, ez pedig az egyik legalacsonyabb áramfogyasztást teszi lehetővé.

Sharp (sharp, nyomtató,)

Emellett a tonerek „megtanulják” a használati szokásokat, és alvás üzemmódba kapcsolnak, amikor úgy ítélik meg, hogy nem használják őket. Ugyancsak környezetbarát megoldásnak számít a befejezett feladat utáni automatikus kikapcsolás. A gyártó berendezései növényi anyagokból álló biomasszából származó műanyagból készülnek, ezzel is csökkentve a káros környezeti hatásokat.

Vöröset vagy fehéret?

A számítógépeket egyre energiatakarékosabb alkatrészekből lehet összeállítani, ezáltal a modern technológia eljuttatható olyan fejlődő országokba is, ahol az elektromos áram még megfizethetetlenül drága, vagy épp nehezen elérhető a lakosság nagy része számára.

Dr. Genevieve Bell, az Intel kísérleti projektjeiért felelős igazgatója egy kis alaplapot és a rajta működő processzort egy pohár borba mártott elektródákhoz csatlakoztatott. A két elektróda reakcióba lépett a borban található savval, és az így termelt elektromosság működésre bírta a szerkezetet, amelybe egy gyorsulásmérőt szereltek. Bizonyításként az alaplaphoz kapcsolt külső számítógép rögzítette, hogy a gyorsulásmérő valóban pontosan működik, amikor az előadó megmozgatja a demonstrációs eszközt. Hogy a borral működő számítógépek jelentik-e a jövőt, az még kérdéses, az viszont biztos, hogy a technológia az energiatakarékos ötletek sorát gyarapítja.

Kikapcsolás nélküli PC

Ha nem használjuk a számítógépet, akkor az alacsony fogyasztású alvó üzemmódba kapcsol. Csakhogy előfordulhat, hogy gyorsan szükség lenne a gép „felébresztésére”, ez pedig sokszor időigényes művelet. Éppen ezért a Fujitsu az Esprimo X923 elnevezésű vadonatúj számítógépénél megszüntette az alvó üzemmódot, ami felgyorsítja az irodai munkát, és még a villanyszámlánkkal is jó „barátságban” van. A fejlesztéseknek köszönhetően ugyanis, annak ellenére, hogy a gép mindig bekapcsolt állapotban van, továbbra sem fogyaszt több áramot.

A Fujitsu új számítógépe az úgynevezett alacsony fogyasztású aktív üzemmódban öt wattot fogyaszt, ami 45 százalékkal alacsonyabb, mint a normál használat esetén mért 9,1 watt.

Okos termosztát

Az Ecobee által kifejlesztett Smart Si termosztátot wifin keresztül bármikor és bárhonnan vezérelhetjük számítógépről, táblagépről vagy akár okostelefonról. Ehhez csupán egy iPad, egy iPhone vagy egy androidos táblagép, illetve okostelefon szükséges, valamint le kell töltenünk hozzá a platformnak megfelelő alkalmazást.

ecobee (ecobee,)

A Smart Si speciális algoritmusok segítségével képes a lehető leggazdaságosabban üzemelni, emellett beépített Live Weather funkcióval szerelték fel, így alkalmazkodik az időjárás-változásokhoz. Sőt, arra is képes, hogy a beépített automatikus emlékeztetők és riasztások segítségével jelezze a fűtő- vagy a légkondicionáló-berendezés meghibásodását vagy az éppen esedékes szűrőcserét.

Energia Pont

Hogyan működik a napelem vagy a hőszivattyú? Tényleg tizedannyit fogyaszt a LED-lámpa? Mennyi megtakarítást hoznak a hűtés-fűtésnél a korszerű nyílászárók és a megfelelő hőszigetelés? Az ELMŰ-ÉMÁSZ Energia Pontban mindenre választ kaphat, sőt, az interaktív kiállításon ki is próbálhatja, hogy mit tudnak az energiatakarékos megoldások.

zuhanyhőmérő (zuhany,)Zuhanyhőmérő

Manapság egyre több munkahelyen találunk zuhanyzókat, amelyeket különösen a kerékpárral munkába érkezők használnak előszeretettel. Csakhogy a zuhanyzás amellett, hogy felfrissít, energiát is fogyaszt. Ezen segít a Conrad cég fejlesztése, amellyel nemcsak időt, vizet, hanem energiát is megtakaríthatunk.

A mérőt a zuhanyrózsa és a zuhanytömlő közé kell helyezni. A kis szerkezet azonnal méri az átfolyó víz hőmérsékletét, sőt a rajta lévő matricáról leolvasható a hőmérséklet-különbségből adódó energiamegtakarítás is.

Mobilos spórolás

Ha szeretnénk tudni, hogy a háztartásunkban lévő elektromos berendezések mennyit fogyasztanak, már okostelefonos alkalmazással is figyelemmel kísérhetjük azt.

Androidra és iPhone egyaránt tölthetünk le applikációkat, de míg az iTunes-ról elérhető Green Outlet 0,89 dollárba kerül, addig az androidos telefonokra ingyenesen letölthető a hasonló tudású Standby Energy Cost Calculator.

green outlet (green outlet, alkalmazás,) Mindkét programban összegyűjthetjük a készülékeinket, megadhatjuk, hogy azokat egy nap átlagosan mennyi ideig használjuk. Ezt követően az alkalmazás kiszámolja, hogy ezekkel mennyi energiát fogyasztunk, és várhatóan mennyi lesz a számlánk. De azt is figyeli, hogy mekkora a háztartás szén-dioxid-kibocsátása, és jelez, amikor elérjük vagy meghaladjuk az adott határértéket.

Forrás: Energia Trend Magazin

ELMŰ logó (energia, )

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73859291, Elek PÈter, humorista. /interj˙/ FotÛ: Schˆff Gergely, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.