Üzleti tippek

A dögmelegben csúcsra járatjuk a légkondit

FN24
FN24

2014. 06. 12. 15:52

Évről évre egyre kisebb a különbség a nyári és a téli áramfogyasztás között.

Korábban a témában:

Eddig nem volt arra precendens, hogy a nyári csúcsfogyasztás meghaladta volna a télit. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy évről egyre közelítenek az értékek. Ez részben összefügghet az enyhe téllel, de azzal is, hogy egyre általánosabbá válik a légkondicionálás. A klímaberendezések a 2000-es évek elején terjedtek el. Bár manapság is sokan döntenek a légkondi beszerelése mellett, de a mai gépek már hatékonyabbak és relatíve energiatakarékosabbak.

Hackl Mónika, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító kommunikációs osztályvezetője a Gazdasági Rádiónak elmondta: a mostani kánikula hatására az előző héthez képest 20-25 százalékkal emelkedett az energiafelhasználás. Kedden 5 887 megawatt volt a csúcsterhelés, de ez még elmarad az eddigi nyári rekordoktól. 2007 júliusában például 6 320 megawattot mértek, 2012 júliusában pedig az összfogyasztás elérte a 6 343 megawattot.

Mégis június nyeri a versenyt

Bár július és augusztus általában a legmelegebb, de a teljes hónapok alapján a nyári csúcsfogyasztás jellemzően júniusra tehető, mivel ekkor még tart az iskola, és nem kezdődtek meg a nyári szabadságolások.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kánikula hirtelen megszűnése után is körülbelül fél-egy napra van szükség, hogy mindez az országos áramfogyasztáson is nyomon követhető legyen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.