Üzleti tippek

A Föld energiájával fűt az Audi

A vállalat 2015 végétől geotermikus energiával fedezi a győri jármű- és motorgyár hőszükségletének hatvan százalékát. A Föld energiájával való hűtés-fűtés azonban nemcsak a nagyvállalatok, hanem a kisebb vállalkozások számára is kézenfekvő megoldás lehet az energiatudatosság és a gazdaságosság jegyében.

Az Audi Hungaria Motor Kft. részlegvezető mérnöke az MTI-nek elmondta: cégüknél külső partner építi ki a rendszert, amelynek része egy 22,5 megawattos tervezett kapacitású erőmű. Ebből évi 82 ezer megawatt/óra hőenergiát nyerhet a győri járműgyár. Zentai Zsolt közlése szerint a társaság 17 éves, további 15 esztendőre szóló opciót is tartalmazó megállapodást kötött.

A külső fél Győr és Pér között fúrná meg a mintegy két kilométer mélyen fekvő repedezett dolomit-rétegig a kutat. A tervek szerint az abból nyert, körülbelül százfokos vizet a hőenergia jelentős részének a kinyerése után visszasajtolják a talajba.

A gyár energiaszükséglete 2010 és 2013 között átlagosan évi 3,7 százalékkal csökkent. Korábbi célkitűzésük, hogy 2018-ra a 2010-es érték háromnegyedére szorítják vissza a vállalat energiafelhasználását.

Uniós kitekintés

A megújuló energiaforrások felhasználásában a 2011-es adatok szerint Svédország vezeti a listát, de az élmezőnyben található Lettország és Finnország mellett Ausztria, valamint a 8. helyen Románia is. Magyarország csak a 21. helyen szerepel.

Kedvező geotermikus tarifa – kisvállalkozásoknak

Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport az ágazatban elsőként vezette be a hőszivattyúk működtetéséhez kidolgozott Geo Tarifát.

A hőszivattyú az egyik leginkább környezetbarát, geotermikus energiára alapozott fűtési megoldás, amellyel a hűtés-fűtés mellett a melegvíz-előállítás is megoldható. A berendezés ezeken felül az adott épület optimális levegőztetését is biztosíthatja: 75 százalék környezeti és csupán 25 százalék elektromos energia felhasználásával.

A Geo Tarifáról további információkat itt olvashat, vagy a részletekről személyesen az ELMŰ-ÉMÁSZ Energia Pontban is kérdezheti a szakértőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik