Üzleti tippek

A rugalmas munkavégzés növeli a kreativitást

Milyen stratégiával lehet erősíteni a vállalkozó szellemet a szervezeten belül? Egyre több cég ismeri fel annak fontosságát, hogy alkalmazottai között legyenek innovatív gondolkodók is, akik ötleteikkel viszik előre a vállalat szekerét.

Az úgynevezett intrapreneur olyan személy, aki cégen belüli vállalkozóként önálló projektek vezetésével foglalkozik, és fő feladata az új ötlet nyereséges bekapcsolása a vállalatba. Vezető informatikai cégek, mint például a Google vagy a Dell is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az intrapreneur munkatársak képzésére.

Üzleti tipp

A Regus nemzetközi kutatásában 98 ország több mint 19 ezer üzletemberét kérték arra, hogy azonosítsák az intrapreneur kollégák kinevelésének kulcsát. A magyar cégek több mint fele (53 százalék) szerint az egyik leghatékonyabb módja a belső képzéseknek a képességfejlesztő tréningek, ezt követik a cégen belüli kapcsolatépítési és kapcsolattartási funkciók (38 százalék) és a jó kommunikáció a felső vezetéssel (36 százalék).

A felmérésből az is kiderült, hogy a magyar üzletemberek 47 százaléka szerint a rugalmas munkavégzés jelent megoldást a belső innováció fellendítésére.

A válaszadók 25 százaléka szerint a hivatalos innovációs programok fontosak az innováció előmozdításában.

A megkérdezettek több mint fele úgy gondolja, hogy az ágazatukban a belső vállalkozók jelenléte nőtt az elmúlt öt évben. 3 százalékuk szerint gyarapszik a női vállalkozók, 8 százalékuk szerint pedig a visszatérő vállalkozók száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik