Üzleti tippek

Erős Antónia és Bojár Gábor is zsűrizik az Invitel versenyén

FN24
FN24

2014. 03. 31. 12:40

A civilszervezetek kérésére két héttel meghosszabbítják az InnoMax innovációs pályázat nevezési határidejét.

Korábban a témában:

Idén újra több millió forintot oszt szét a leginnovatívabb szervezetek és magánszemélyek között az Invitel. Az elmúlt 5 évben több tucat kis- és közepes méretű cég, nagyvállalat, valamint diák kerülhetett reflektorfénybe, és kapott támogatást az Invitel pályázatán keresztül.

A zsűritagok

Krisán László, a Kavosz vezérigazgatója, Papp Péter, a Kancellár.hu elnöke és Peredy Zoltán, a Nemzeti Innovációs Hivatal főosztályvezető-helyettese mellett idén Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója, az RTL Híradó műsorvezetője, valamint Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke is részt vesz a pályázatok elbírálásában.

„A Graphisoftot 1998-ban vezettük be a tőzsdére. A nyilvánossággal azt is szerettük volna elérni, hogy minél több vállalkozás kövesse a példánkat, és érjen el akár határokon túlnyúló sikereket.Ma, azaz másfél évtized elteltével ugyanezt vallom, és továbbra is feladatomnak tekintem, hogy ösztönözzem azokat, akik szeretnék bebizonyítani a világnak, hogy nagy dolgokra képesek.

Az Invitel InnoMax Díj pedig pontosan róluk szól. Ezért is vállaltam el azonnal a zsűrizést, és ajánlottunk fel két különdíjat is a nyertes pályázóknak a Graphisoft Park nevében. Hiszem, hogy Magyarországnak sok sikeres vállalkozásra van szüksége, amelyhez ez a verseny is hozzájárul” – összegezte Bojár Gábor.

eros-antonia(1)(280x186).jpg (erős antónia, )„Tíz évvel ezelőtt alapítottam az Egy Csepp Figyelem Alapítványt, amelynek napi munkájában ma is részt veszek. Pontosan ismerem, hogy milyen problémákkal kell megküzdeniük a civilszervezeteknek. Egyre kevesebb a támogatás, szűkülnek a lehetőségek, így nem olyan egyszerű előteremteni a működéshez, fejlesztéshez szükséges forrásokat, mint korábban. Éppen ezért is csatlakoztam örömmel az InnoMax Díj zsűrijéhez, hiszen manapság meg kell becsülni minden olyan kezdeményezést, amely képes és hajlandó a civilek által képviselt ügyeket felkarolni” – fogalmazott Erős Antónia.

„Egy ilyen pályázati anyag összeállítása arra is jó alkalom, hogy átgondoljuk saját működésünket és megnézzük, mi az, amin esetleg változtatni kell. Már ezért is megéri indulni a pályázaton” – tette hozzá a tévés műsorvezető.

Meghosszabbították a jelentkezési határidőt

Több – elsősorban civil – pályázó kérésének eleget téve az Invitel az InnoMax Díj nevezési idejét két héttel meghosszabbította. Az új, nonprofit szervezetek számára kiírt versenyben a hagyományos kategóriákkal szemben nem megvalósított fejlesztéseket, hanem átgondolt projektelképzeléseket várnak.

Az új, valamennyi kategóriára érvényes jelentkezési határidő: 2014. április 14.

További információ és jelentkezés: www.invitel.hu/innomax

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.