Üzleti tippek

Így lehet pénz a kattintásból

A legtöbb kkv – nagyon ügyesen – úgynevezett fogadó (landing) weboldalakat használ, vagyis az érdeklődőket olyan felületre tereli, ahol nincs elkattintási lehetőség. A hitelességépítést viszont sokan figyelmen kívül hagyják, pedig ezen is múlik, hogy a klikkelésből végül vásárlás legyen.

Az online marketingben és értékesítésben fontos landing oldalakon nincsenek menüpontok, és csupán egyetlen célt szolgálnak: eladnak (azaz egy lépésben értékesítenek), vagy feliratkozásra ösztönöznek (vagyis több lépésben fognak értékesíteni és meggyőzni).

„Az utóbbi időben – és ennek egyik oka lehet a válság miatti döntéshalogatás is – azt tapasztaljuk, hogy a landing oldalak konverziója (vagyis amikor a látogató vásárol, ajánlatot kér vagy feliratkozik a hírlevélre stb.) is visszaesett. Ráadásul a cégek egyre inkább minimalizálják ezeknek a weboldalaknak a tartalmát, ezzel pedig elhanyagolják  az egyik leglényegesebb elemet: a hitelesség építését. Sokkal magasabb konverzió érhető el, ha erre is figyelnek” – tanácsolja Farkas Erika marketingszakértő.

Mitől működnek jól a landing oldalak?

Azzal, hogy ezeken a felületeken csak egy-egy cél megvalósítása a feladat, így a látogató számára a választás leegyszerűsödik a „kéred vagy nem kéred” döntésre. Ezzel a megoldással lényegesen magasabb konverzió érhető el (akár 80-90 százalék is), mintha hagyják az olvasót  a weblapon böngészni és kattintgatni a menüsorok között.

A hitelesség a kulcs

Az értékesítés növelésére számos olyan egyszerű eszköz létezik a marketing-szövegírásban, amelyek a kis- és közepes vállalkozások számára is adottak. Ezekkel a promóció meggyőzőbb és a termék hitelesebb lehet.

A hiteles bemutatkozó

Farkas Erika szerint nagyon fontos, hogy legalább néhány sort írjanak a cégükről, hiszen ezen keresztül szerezheti a legtöbb bizalmat az érdeklődő a vállalkozásról.

Fotó: Northphoto

Kérdések: Írják le, miről ismeretes a cégük? Miért és mióta foglalkoznak az adott területtel? Mi a céljuk, küldetésük? Mi volt eddig a legizgalmasabb eredményük? Vagy, ha még kezdő a vállalkozás, és az eredmények váratnak magukra, akkor írják le, hogy milyen végzettsége van a szakértőiknek. Gyűjtsék ki a publikációikat, az elégedett ügyfelek számát, mutassák be a stábot – természetesen fotókkal.

Korábbi díjak, elismerések

„Vannak díjnyertes termékeik, hivatalos elismerések, oklevelek? Plecsnik, igazolások, kupák? Ezekről egy-egy logót, képet, fotót mindenképp tegyenek ki a weblapra. Sok helyet nem foglalnak el, mégis meggyőzőek, és bizalmat ébresztenek” – sorolta a marketingszakértő.

Van garanciája? Legyen!

Garancia, jótállás, szavatosság: ezeknek kettős a szerepe. Növeli a bizalmat a cég és a termékei iránt, valamint a vevők számára csökkenti a vásárlás kockázatát.

A műszaki termék esetében viszonylag egyszerű a feladat, hiszen műszaki, működési garancia bármikor könnyedén vállalható. Szolgáltatás vagy kevésbé kézzel fogható termék esetén (például munkaerő-közvetítés vagy fogfehérítő termékek) már szükség van a kreativitásra is. Ilyen esetekben a legjobb marketingstratégia, hogy ha megvizsgálják a vevők félelmeit, hogy miért halogatják a vásárlást. Ha ezekre a pontokra kínálnak garanciát, akkor mindjárt több ügyfelet nyerhetnek meg maguknak.

Például: Egy munkaerő-kölcsönző cég azt vállalja, hogy 100 százalék jogszabályi biztonsággal gondoskodik a szükséges munkaerőről, és vállalja a munkáltatói kötelezettségeket is.

A hitelesség építésénél a sajtómegjelenések is ütőkártyának számítanak. Erről a cikk folytatásában jövő héten olvashatnak itt az Egy percben rovatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik