Üzleti tippek

Közösen felhősít az Invitel és az Intel

Az Invitel néhány évvel ezelőtt az elsők között ismerte fel, hogy az előfizethető informatikai piac gyors bővülésnek indul idehaza is.

A vállalat több adatközpontot is létesített, majd tavaly év végén mutatta be az InviCloudot, az első teljesen automatizált magyar nyelvű felhőalapú szerverszolgáltatást. Az IT-megoldás az Intel Xeon E5-ös szervercsaládján keresztül jut el a felhasználókhoz.

Többletkapacitás kell, de azonnal!

A felhőalapú, előfizethető szervereket, bérelt tárhelyeket, programokat az Invitel szerint most még főleg akkor keresik a cégek, amikor hirtelen beérkezik egy-egy nagyobb megrendelés, vagy például tesztelés miatt szinte azonnal többletkapacitásra van szükségük.

„Azt tapasztaljuk, hogy a mai gazdasági helyzetben a fejlődő és a tartalékon működő vállalatoknak is kézenfekvő megoldás a cloud, hiszen itt az ügyfél csak annyit fizet, amennyit használ. A ‘felhősítés’ tehát szakít a korábbi gyakorlattal, amikor a cégek saját infrastruktúrát vásároltak, függetlenül attól, hogy azt valóban kihasználták-e vagy sem. További előny, hogy az IT-felhők az interneten keresztül bárhol elérhetőek, rugalmasak és könnyen skálázhatóak is” – összegezte Béres András vállalati termékmenedzsment-vezető. A szakember szerint nem kell sok idő ahhoz, hogy elsősorban a kkv-szektorban a felhőalapú szerverszolgáltatások még inkább elterjedjenek.

Ezt tudja az Invitel felhője

Az InviCloudnál a virtuális szerver kibérlése, a szoftverek telepítése teljesen automatikusan történik. A megrendeléstől számítva akár már 10 percen belül használatba vehető a kifizetett szolgáltatás. Néhány perces telepítés és konfigurálás után ugyanis a virtuális szerver az alkalmazásokkal együtt használatra kész. A szolgáltatás, a támogatás és a telefonos ügyfélszolgálat is magyar nyelvű. A kapacitás, a paraméterek bármikor, bárhonnan módosíthatóak.

Sok a tévhit

Az informatikai felhőkről sok tévhit kering, annak ellenére is, hogy a NASA és a marsjáró Curiosity is ezt használja. Az internetezők többnyire nem tudják, hogy informatikai felhőkbe töltenek adatokat például a Facebook, a Gmail vagy a DropBox rendszerében is. Az Intel és az Invitel közös technológiájának háttere nemcsak a biztonságra, de a vállalati IT hatékonyabb, olcsóbb és megbízhatóbb működésére is garancia – olvasható a közleményben. (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik