Üzleti tippek

Mire lesz elég Matolcsy csomagja?

Matolcsy György jegybankelnök csütörtöki bejelentése után a forint első reakciói vegyesek voltak: az euróval szembeni árfolyam járt 304 fölött, majd 300 alatt is.

Soós Róbert, az XTB brókercég vezető elemzője szerint az intézkedések összességében „nullszaldósak” a bankok szempontjából: a jegybanktól gyakorlatilag ingyen (kamatmentesen) kapott pénzt legfeljebb 2 százalékos kamaton adják tovább. Ezzel valamennyit visszanyernek a többi intézkedésből eredő esetleges veszteségből. A szakértő úgy véli, hogy a devizahitel-kiváltó kölcsön lehet az igazán nagy siker, hiszen ezzel jelentős kockázat kerül ki a rendszerből. Egyebek mellett ez a magyarázat arra, hogy az OTP-részvény a csütörtöki kereskedésben kövér pluszokkal reagált a bejelentésre.

Tőzsdei tipp: Ideje bevásárolni az OTP-ből?

A bankpapírok hetek óta tartó lejtmenetét törte meg a csütörtöki fordulat. Az árfolyam emelkedése akár hosszabb távon is folytatódhat, különösen, ha a jegybank hétfői, nagybankokkal tervezett egyeztetésén is megnyugtató eredmény születik. Soós Róbert szerint pozitív forgatókönyv esetén a bankpapír 4500 forintig is emelkedhet a következő napokban, tehát „lassan ideje a vételen gondolkodni.”

A későbbiekben a bankok szempontjából téma lehet még a lakossági devizahitelesek problémája. Ez is szóba kerülhet a hétfői egyeztetésen. Az XTB vezető elemzője elmondta: itt megnyugtató megoldás lenne egy olyan konstrukció, amelyben a pénzintézeteket a bankadó összegéig mentesítenék az esetleges veszteségektől.

„Ha hétfőn az MNB és a nagybankok között megegyezés születik, akkor újabb jelentős bizonytalansági tényező szűnik meg a jegybank intézkedéseivel kapcsolatban. Ez 303, sőt, akár 300 alatti euró-forint árfolyamot is hozhat” – vázolta Soós Róbert.

A továbbiakban inkább a gazdaságpolitikai kilátások mozgathatják a hazai deviza árfolyamát, vagyis a konvergenciaprogram és a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével kapcsolatos várakozások. De előtérbe kerülhet az is, hogy az Európai Bizottság továbbra is 0,1 százalékos GDP-visszaesést vár idén Magyarországon, míg a jegybank fél százalékos bővüléssel számol, a kormány pedig valamelyest még ennél is optimistább.

A tartósan 300 forint fölött időző euróárfolyam a 285-tel számolt költségvetésnek is kellemetlen meglepetéseket okozhat. Az XTB szakértője szerint matematikailag legalább 3 hetet kellene 285 alatt töltenie az árfolyamnak ahhoz, hogy nagyjából kijöjjenek a számok. A 400 milliárd forintos költségvetési tartalékból lehet, hogy erre is szánni kell – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik