Nagyvilág

Tüntetők ezrei gyülekeznek a görög parlamentnél

görög zászló (görög zászló)
görög zászló (görög zászló)

Tüntetők ezrei gyülekeztek vasárnap délután a görög parlamentnél a 2013-as költségvetésről szóló szavazásra várva, miközben a képviselők a nyugdíjak és bérek csökkentéséről folytattak vitát.

A szavazás éjfélkor vagy röviddel utána várható, és a hírügynökségek szerint valószínűleg jóváhagyják a törvényt, amely az előfeltétele a további külföldi kölcsönök folyósításának. A parlament csütörtökön már elfogadott egy jelentős, adóemeléssel járó megszorító csomagot, amely 2014 végéig 13,5 milliárd euróval csökkenti az állam kiadásait.

A vasárnapi tüntetést a fő szakszervezetek és baloldali pártok hirdették meg. Egyes feliratokon az úgynevezett trojka (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, Nemzetközi Valutaalap) felügyeletének megszüntetését követelték. “Le a kormánnyal, ki a trojkával… Ha nem dobjuk ki őket, nem mennek el” – volt olvasható.

A görög költségvetés kiadásait az idei év első tíz hónapjában 12,3 milliárd eurót tettek ki az előző évi 21,1 milliárddal szemben ugyanebben az időszakban, viszont csökkent az ipari termelés is.

A jövő évi költségvetés megszavazásától függ a márciusban Görögország számára megítélt, 130 milliárd eurós mentőprogram következő, 31,5 milliárd eurós részletének folyósítása. Antonisz Szamarasz miniszterelnök szerint e pénz nélkül Görögország péntekre kifogy az euróból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik