Üzleti tippek

Szoknyában jobban megy a tőzsdézés?

A börzéken nem titok, hogy a férfiak a divatdiktátorok. Kivétel viszont itt is akad. Az XTB brókercég legutóbbi versenyét egy szlovákiai óvónő nyerte meg, akinek Lewis Hamilton is gratulált.

A korábbi tapasztalatok alapján a tőzsdei közösségekben nagyjából minden szereplő elmondhatta: szinte soha nem beszélt erről a tudományról a szebbik nem képviselőjével. Az ugyanis fehér hollószámba ment korábban, hogy a tőzsdei előadásoknak olyan női résztvevője is legyen, aki nem hostess. Varsányi Zoltán, az XTB Magyarország marketing vezetője viszont meglepő módon azt állítja, hogy „a nők gondolkodásukból adódóan egyértelműen sikeresebb kereskedőnek számítanak.”

Lewis Hamilton, a győztes “Rudinka” nevű versenyző és Jakub Zabloczki, az XTB alapító-tulajdonosa, vezetője az XTB Trading Cup 2011 átadó ünnepségén

Hogyan lehetséges az, hogy a nők ügyesebbek, de mégis a tőzsdézők több, mint 90 százaléka férfi?

A tőzsdei kereskedés több száz éve még Japánból indult a rizspiaccal, akkor és azt követően sem beszélhettünk a nők integrációjáról a pénzügyi szektorban. Ez természetes, mivel a tőzsdei ügyletek kiemelten kockázatosak, és a nők inkább a pénzügy más, testhezállóbb területein helyezkedtek el.

Varsányi Zoltán szerint az első és legfontosabb különbség, ami miatt a nők sikeresebbek, hogy hiányzik belőlük az „alfahím komplexus”. Míg a férfiak versenyként tekintenek a parketten való kereskedésre, és mindezt egy jó nagy adag bizonyítási vággyal vegyítik, addig a nők nem akarnak jobbak lenni a többieknél. Általában elmondható, hogy a versengés hajszolja bele a férfiakat a felesleges kockázatvállalásba. Mivel a nőkből hiányzik ez, ők nem arra fókuszálnak, hogy ki a nyerő, hanem arra, hogy helyesen döntenek-e.

A második vízválasztó a tőzsdei kockázatvállalás. Alapvető különbség a pszichológiában, hogy a nők a döntések meghozatalánál a kockázatot tekintik első szempontnak, a férfiak viszont sokkal inkább a potenciális hozamot tartják szem előtt. Ez is indokolja azt, hogy a „szoknyaviselet” miért terjed kevésbé a parketteken. A nők sokkal inkább biztonságközpontúak, ami a befektetési hajlandóságnál is megmutatkozik.

„A gyakorlószámlánkon kereskedők – akik még most ismerkednek a piacokkal – között 90 százalékban vannak férfiak, és mindössze csak tizedük nő. A valós ügyfeleink között ez a mérleg még inkább a férfiak irányába billen el. Mégis, mi sem bizonyítja jobban, hogy a nők sikeresek a kereskedésben, mint az XTB Forex Verseny első hazai fordulója, amelyet 2 éve rendeztünk. Ezen a megmérettetésen a 15 000 résztvevőből egy hölgy, Melinda vitte haza a főnyereményt. Itt még gondolhatnánk, hogy véletlen, esetleg André Kostolany tőzsdeguru egyik kallódó tehetségű rokonáról van szó, ám Európa első nemzetközi, ingyenes tőzsdebajnokságán Lewis Hamilton Forma 1-es világbajnok szintén egy női versenyzőnek adta át az 1 millió eurós fődíjat tavaly. Ez már nem véletlen, hiszen az indulók száma meghaladta a félmilliót. Külön érdekesség, hogy mindkét hölgy foglalkozása rendkívül távol esik a börzék világától. Melinda gyesen lévő tanárnőként indult a versenyen, a tavalyi nyertes a „Rudinka” becenévvel induló versenyző pedig akkor éppen óvónőként dolgozott” – összegezte Varsányi Zoltán, hogy a parketten nemcsak a pénzügy szakosok rúghatnak labdába.

Az XTB marketing vezetője szerint a trend igazán a 2008-as pénzügyi válságtól kezdve fordult meg, hiszen akkortól rengeteg család szembesült azzal, hogy a bankszámlája már „az utolsókat rúgja”, és jobb, ha saját maguk kezelik a pénzüket. Innentől kezdve egyre nagyobb százalékban nők is nyitottak a tőzsdei kereskedés felé, hiszen ez otthonról is könnyen végezhető elfoglaltság.

Megint a Bloomberg-lista élén az XTB

Az X-Trade Brokers az Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) régióban több elismerést is kapott a Bloombergtől a devizaárfolyamok pontos előrejelzése miatt. A brókercég egyebek közt az euró-forint kategóriában TOP3, dollár-forint kategóriában TOP5, lengyel zloty-euró kategóriában első helyezést ért el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik