Üzleti tippek

Brüsszel kezében az „új eva” sorsa

Ha új adófajtát akar bevezetni a kormány, akkor az unióval hosszas alkudozásra kell felkészülnie.

Most először kell az egyszerűsített vállalkozói adókörbe tartozóknak az első negyedévi bevételük után 37 százalékot utalniuk az adóhivatalnak, a tavalyi 30 százalék után. Idén a költségvetés evabevételi előirányzata 203,5 milliárd forint. Tavaly 172,3 milliárd forint evát fizetett be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak 96 ezer egyéni és társas vállalkozás, azóta viszont erősen megcsappant az adókörbe tartozók száma az adókulcs emelése miatt. Most úgy szedne be 30 milliárddal többet a NAV, hogy 76,2 ezerre csökkent az evakörbe tartozók száma.

Eközben a Nemzetgazdasági Minisztérium gőzerővel dolgozik az evát év végével felváltó új adónemen. A tervek szerint 200-300 ezer vállalkozás választhatná ezt az adónemet. Az adó kulcsáról és alapjáról annyit tudni, hogy nem kérnének nagyobb adóbefizetést, mint a jelenlegi eva, legalábbis az adóügyi helyettes államtitkár ezt mondta a napokban.

László Csaba, a KPMG adópartnere szerint a jelenlegi terhelés lehet a maximum, amelyet a vállalkozások elviselnek az egyszerűbb adminisztráció érdekében, „még akkor is, ha anyagilag kicsit rosszabbul járnak, mintha a normál adózást választanák”.

A korábbi pénzügyminiszter, aki az eva korábbi uniós kálváriáját pontosan ismeri, arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió nagyon érzékeny az áfával kapcsolatos adóváltoztatásokra. „Az eva uniókonformnak bizonyult, ugyanakkor minden áfára is kiterjedő változtatáshoz kell Brüsszel jóváhagyása. Változtak az idők, ami öt éve átment, nem biztos, hogy most is átcsúszik” – mondta az FN24-nek László Csaba, aki szerint nyáron legkésőbb el kellene kezdeni az informális egyeztetéseket, mert a brüsszeli vizsgálat 2-3 hónapig is eltarthat. Az ideális az lenne, ha októberben el lehetne kezdeni a vállalkozók felkészítését, mivel időt kell hagyni a kilépésre vagy az új adónemhez csatlakozásra, ehhez viszont már most késésben van a kabinet.

László Csaba szerint az evát kritizáló adószakértők inkább az Excel-tábla szerinti megközelítést választják, és elszakadnak a valóságtól. „Sokan összeadják azokat az adónemeket, amelyeket kivált az eva, és ha az egy forinttal több, azt mondják, hogy nem jó az eva. De én beszéltem vállalkozókkal, akik azonnal a fekete- vagy szürkegazdaságba térnének vissza, így bukna azonnal az Excel-tábla számítása. A magyar adózó kreatív és kockázatvállaló, ezért kell megbecsülni azokat, akik az eva egyszerű szabályai szerint rendesen fizetnek” – mondta az FN24-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik