Az üdülési csekket tágabb körben lehetett felhasználni, mint a Széchenyi pihenőkártyát (SZÉP kártya). A bevezetésével többek között az is cél volt, hogy szűkítsék a felhasználhatóság körét és ellenőrizhetőbbé tegyék a költéseket. Egy friss felméréséből úgy látszik, hogy a munkáltatók visszarendeződést szeretnének ezen a téren: szívesen vennék, ha a korábban az üdülési csekkel fizetett szolgáltatások közül néhányat a SZÉP kártyával is el lehetne érni.
Mi hiányzik?
A Cafeteria TREND magazinnak a munkáltatók egy-két olyan területet hoztak fel javaslatként, melyekkel még hasznosabb lenne a kártya a felhasználók számára. A fejlesztési ötletek főként a kártya szabadidő alszámlájára vonatkoztak.
Az egyik javaslati irány a sportolási lehetőségek terültét ölelte fel. 2012. január 1-jétől az egészségpénztári számla terhére kedvezményesen finanszírozható körből kikerültek a sportoláshoz kapcsolódó belépők, tagsági díjak.
Az indoklás az volt, hogy ez majd a SZÉP kártyán lesz elérhető, ami aztán csak részben valósult meg. A kártya szabadidő alszámlájára a strandok és fürdők használata mellé fitnesz, testépítés és a verseny- és lovaglóistállók használata került fel csak. De az uszodabelépőt például nem lehet a kártyával fizetni, mert az uszodák a törvény szerint nem szerződhetnek kártyaelfogadónak. A megkérdezett munkáltatókhoz számos panasz érkezett már emiatt a dolgozóktól.
A másik nagyobb javaslati kör a pihenéshez, rekreációhoz kapcsolódó utazást támogatná. Míg a SZÉP kártya szabadidő alszámlájáról fizethető a belvízi hajózás, addig a vonat- és buszjegy nem. Pedig például Ceglédről sokkal könnyebb lenne vonattal eljutni a Balatonra, mint hajójáratokon – fogalmaztak viccesen.
2012. január 1-jétől megújult a Széchenyi pihenőkártya. Idén már évi 450 ezer forintig adhat béren kívüli juttatást a munkáltató a dolgozónak kedvezményes adózással (30,94 százalék az adó). A 450 ezer forinton belül három zseb lehet, 225 ezer szállásfoglalásra, 150 ezer vendéglátásra és 75 ezer szabadidős szolgáltatások (egészségmegőrzés, kulturális, sportrendezvények és rekreációs programok) vásárlására. A vendéglátás, szálláshely és szabadidő alszámlákkal – az adótörvényben meghatározott keretek erejéig – mindenki saját igénye szerint finanszírozhat hosszabb-rövidebb kikapcsolódást, rekreációt. Utóbbi két keretből is lehet azonban szállásfoglalást fizetni.
Mennyire hiányzik?
2012. március végén a javaslatok hatására a cafeteriatrend.hu oldal Fata László szakértő vezetésével egy országos felmérésbe kezdett. Első körben összegyűjtötték azokat a munkáltatói javaslatokat, melyek helyet kaphatnának a szabadidő alszámlán, majd ezeket értékelték egy webes űrlap segítségével a béren kívüli juttatásokat biztosító munkáltatók a dolgozóik igényei alapján.
A felmérő lapot 355 munkáltató töltötte ki, akik 97 452 munkavállaló cafeteria rendszerét kezelik. A válaszadók véleménye alapján az uszodabelépők vásárlásának lehetősége hiányzik most legjobban a felhasználóknak.
A kívánságlistán az uszodabelépő után a mozijegy következik. Az élbolyban végeztek még a vasúti- és menetrendszerinti buszjáratok menetjegyei.
Ha a kitöltők válaszait súlyozzuk a dolgozói létszám alapján, akkor az uszoda és a vasúti menetjegy vezeti a mezőnyt. A buszjegyek előtt végzett a könyvtári költségek térítésének lehetősége, majd az autópályadíj és a mozi folytatja a sort.