Üzleti tippek

Egekbe szökhet a bérletek ára

Jelentős bérletáremelés sem verné ki a jövőben a biztosítékot a dolgozóknál, mert a munkáltatókkal fizettetnék meg a munkába járás költségét.

A személyszállítási törvény nemrégiben benyújtott tervezetében az szerepel, hogy július elsejétől a munkáltatók kötelesek lennének megtéríteni a dolgozóknak a munkába járás költségének legalább 86 százalékát. Eddig csak a helyközi közlekedésben volt hasonló kötelezettségük, a második félévtől azonban a helyi közlekedés díját is téríteniük kell.

Változás lesz az is, hogy nem maximálják, hány forintot kell térítenie a munkáltatónak. Most a 2010-nem előírt havi maximum 30 ezer forint inflációval növelt összege a plafon. Ez valószínűleg a helyközi közlekedésnél jelenthet majd plusz terhet a munkáltatóknak, ha ennél több a bérlet árának 86 százaléka.

A dolgozóknak jó ez a hír. A munkáltatóknak viszont újabb jelentős teher lesz, amennyiben a törvény életbe lép. A két legnagyobb munkáltatói érdekképviselet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) felháborítónak tartja a tervezetet, és azt is, hogy a benyújtása előtt nem egyeztetett velük Németh Lászlóné fejlesztési miniszter.


Fotó: MTI / Honéczy Barnabás

Az MGYOSZ alelnöke, Rolek Ferenc szerint elfogadhatatlan egy ilyen változtatás, a jelen gazdasági helyzetben nem várható el, hogy a munkáltatókat újabb fizetni valóra kötelezzék. Az a véleménye, hogy ezt a költséget a cégek jelentős része nem fogja tudni kigazdálkodni.

A VOSZ főtitkára ennél tovább ment. Szerinte, ha a munkáltatókra ráterhelik a munkába járás költségét, akkor akármennyire megemelhetik a bérletárakat, az nem fog lakossági ellenállásba ütközni, mivel a dolgozókat nem fogja érinteni az áremelés. A közösségi közlekedési adót kénytelenek voltak lefújni, most úgy látszik, más módon, de szintén a munkáltatókkal akarják megfinanszíroztatni a tömegközlekedést, ami Dávid Ferenc szerint teljességgel elfogadhatatlan ötlet. Főleg, ha azt nézzük, milyen színvonalú a tömegközlekedés – jegyezte meg.

A BKK is megszólalt az ügyben. Az FN24-nek eljuttatott közleményében védelmébe vette a törvényjavaslatot, és cáfolta, hogy emiatt drasztikusan emelkedhetnének a bérletárak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik