Üzleti tippek

Halaszthatatlan adózási feladat

Keddig kell megkapniuk a dolgozóknak a munkáltatói adóigazolást, és eddig kérhetik azt is, hogy cégük készítse el az adóbevallásukat.

A kifizetőknek (munkáltatóknak) január 31-éig kell kiadniuk a munkavállalóiknak (és az ekhósoknak) a személyi jövedelemadó-bevallás elkészítéséhez a jövedelemigazolást. Az igazolás átvételét igazolni is kell. Az igazolást a külföldön foglalkoztatott dolgozóknak is eddig az időpontig kell kiadni (a kettős adóztatás elkerülésére figyelve).

Ugyancsak január 31-ig kérhetik a dolgozók (nyilatkozattal), hogy a munkáltatójuk készítse el helyettük a személyijövedelemadó-bevallásukat (munkáltatói adómegállapítás), feltéve, hogy megfelelnek a feltételeknek, és hogy munkáltatójuk vállalja a bevallás elkészítését.

Munkáltatói adómegállapítás

Fő feltétele, hogy csak olyan jövedelme legyen az elmúlt évben a dolgozónak, ami a bevallást készítő munkáltatótól származott, illetve ha munkahelyet váltott vagy adóköteles juttatást kapott, akkor ezekről is átadja a munkáltatójának a kapott adóigazolást. Akinek őstermelői tevékenységből adóköteles bevétele volt, az nem kérheti a munkáltatói adómegállapítást. Nem kizáró ok, ha a magánszemély adókedvezményt (pl. családi kedvezmény) érvényesít, vagy az adójáról önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozatban rendelkezik, de ekkor is át kell adnia az ezzel kapcsolatos nyilatkozatokat.

A munkáltató nem köteles átvállalni az adómegállapítást, s ha nem vállalja, akkor dolgozóját tájékoztatnia kell az egyszerűsített adóbevallási lehetőségekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik