A nemzetközi és hazai gazdasági környezet turbulenciái felerősítették a vállalatok belső problémáit is 2011-ben – derül ki RSM DTM Zrt. friss vállalati kutatásából. A vevőkör és a piacok szűkülésével párhuzamosan felerősödő konkurenciaharc és a beszállítói problémák mellett a cégek tőkehelyzetének stabilizálása, a költségek kontrollja, a belső változások és a munkaerő menedzselése jelentették a főbb kihívásokat a cégvezetők számára. A jogszabályok gyakori változása pedig nemcsak a jogkövetést nehezítette, de ennek következményeként az adóhatósági eljárások kimenetelét is bizonytalannak érezték a társaságok.
Kedvezőtelen változások nehezítik a cégek életét
Külső és belső nyomás
A külső, piaci problémák közül a leggyakrabban a vevői kör beszűkülése, a korábbi megrendelésállomány visszaesése érintette a társaságokat (közel 50 százalék), ezzel párhuzamosan észlelték a konkurencia erősödését, illetve meg kellett küzdeniük a beszállítóikkal is. Belülről pedig erősödött a bevételnövelés igényéből fakadó, új ügyfelek megszerzésére irányuló nyomás. Ennek kivitelezhetősége azonban egyre nehezebbnek bizonyult.
Forintárfolyam
A nemzetközi és a hazai gazdaság állapota egyértelműen problémákat vetett fel, emellett a forint árfolyamváltozásának hektikussága kiemelten hátrányosan érintette a társaságokat, aminek kezelése nagyrészt a cég bevételi vagy költségoldali devizakitettségén múlt. „A devizaárfolyamokból keletkező árfolyamveszteség ugyan a társasági adóban bizonyos feltételek teljesítése esetén érvényesíthető volt, ezen keresztül lehetőség van a társasági adóelőlegek mérséklésére is, e megoldás ugyanakkor pontos adótervezést igényelt” – emeli ki Kalocsai Zsolt, a cég vezérigazgatója. „E technika mindenképpen hatékonynak tekinthető, hiszen cash-flow oldalról jelentős könnyebbséget tudott jelenteni a vállalati adós számára.”
Belső kihívások
A vállalatok kétharmada – részben a gazdasági környezet problémáira visszavezethető – belső kihívásokkal is szembesült. A társaságok esetében a tőkehelyzet stabilizálása, a cégcsoportba tartozó társaságok struktúrájának, aktivitásának újragondolása és kiegyensúlyozása jelentett megoldandó feladatot, ezek tették ki e problémák felét. Hasonló súllyal jelent meg a belső, főként adminisztrációs változások kezelése és a munkaerő menedzsmentje.
Bérek előteremtése
A béreket érintő 2011. évi jogszabályváltozások, illetve az év végén elfogadott további módosítások ez utóbbi, kifeszített helyzetet tovább nehezítik majd. Míg a munkavállalók számára az adójóváírás kivezetése miatti nettóbér-csökkenés okoz problémát, addig a munkáltatók számára a minimálbér erőteljes növelésének forrásait lesz nehéz kigazdálkodni. Ez a dinamikusan bővülő társaságok számára nem okoz gondot, azonban a kiélezett helyzetben lévő társaságok drasztikus lépésekre kényszerülhetnek.
Elvárt béremelés
Mérlegelniük kell a cégeknek, részt kívánnak-e venni állami tendereken, vagy a közszféra valamely területének beszállítójaként, illetve végig kell gondolniuk azt is, hogy kívánnak-e európai uniós támogatásokra pályázni a közeljövőben, mert ha igen, akkor módosítaniuk kell bérezési politikájukat. (Ahhoz, hogy ezeken a pályázatokon indulhassanaka cégek, legalább a dolgozók kétharmadánál teljesíteniük kell az elvárt béremelést.)
Jogszabályváltozások
Az, hogy a hazai jogszabályok és különösen az adószabályozás sűrűn változott, már eddig is nehezítette a cégek életét. Kiemelt kérdéssé vált, hogyan feleljenek meg az adóhatóság megkereséseinek, ellenőrzésének. Ez a jogkövető vállalatok esetében is felvetett kérdéseket.