A hazai kkv-k várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index, 18 pontot csökkent, s így négyéves mélypontra, -44 pontra süllyedt. Ez a válság kezdete óta mért legalacsonyabb érték. Ezzel a hazai vállalkozások bizalma – a tavalyi rövid megtorpanást leszámítva – gyakorlatilag 2010 második negyedéve óta folyamatosan csökken.
A pesszimista várakozások főként a gazdaságpolitika, a közterhek, valamint a banki hitelkamatok várt változására vonatkoznak. Csak az európai uniós pályázati források elérhetőségének megítélése javult minimálisan – állapította meg a cég marketingfőosztályának vezetője, Németh László.
Jelenleg a vezetők csupán 4 százaléka véli úgy, hogy a kormányzat versenyhelyzetet javító gazdaságpolitikát folytat. A központi intézkedések versenyképességre gyakorolt hatását az ipari vállalatok értékelik legnegatívabban, és a cégméret növekedésével párhuzamosan romlik a gazdaságpolitika megítélése.
A gazdaságpolitika mellett a közterhek változására vonatkozó várakozások romlottak legnagyobb mértékben. 23 százalékpontot növekedett a magasabb közterhekre számítók aránya (76 százalék), ezen belül is a válaszadók többsége 5 százalék feletti növekedésre számít. A kkv-szektoron belül a 300 millió forint éves árbevétel feletti középvállalkozások számítanak legnagyobb arányban (83 százalék) a közterhek növekedésére. „A közterhekkel és a gazdaságpolitikával kapcsolatos várakozások erőteljes visszaesése nem véletlen, hiszen míg tavaly év elején a kkv-k terheinek csökkentése és versenyképességük növelése kiemelt gazdaságpolitikai célként lett feltüntetve, idén a vállalkozókat negatívan érintő adóváltozások, valamint a versenyszféra kormányzati oldalról elvárt béremelése jelentősen rontja a vállalkozások versenyképességét” – foglalta össze a tényeket Németh László.
A legutóbbi negyedéves eredmények közül a vállalati hitelkamatok változására vonatkozó várakozások szerepeltek a legrosszabbul. Ennek oka, hogy az előző negyedévben mért 42 százalékhoz képest a vezetők 68 százaléka várja – a jegybanki alapkamat növekedésével párhuzamosan – a vállalati hitelkamatok rátájának növekedését, miközben a hitelkamatok csökkenésében csupán 4 százalék bízik.