Üzleti tippek

Alig lesz hitel jövőre

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2011. 11. 23. 14:12

A bankok tanultak a válságból, s emiatt valószínűleg még óvatosabban fognak hitelezni, mint eddig.

Korábban a témában:

A rossz hitelek miatt a bankok is szorult helyzetben vannak, és úgy látják, hogy a nem fizető hitelek aránya még 2012-ben is tovább fog nőni – vázolta a kilátásokat Tajthy Attila, a Raiffeisen Bank Zrt. ügyvezető igazgatója az IIR Magyarország által Bankszektor 2011 címmel rendezett konferencia második napján, szerdán.

A három év óta tartó válság számos tanulsággal szolgált a bankoknak, például hogy talán túl sokféle üzletbe fogtak bele (olyanba is, amihez nem feltétlenül értettek). Nem eléggé ellenőrizték, mire fordítja az ügyfél a hitelt – tette hozzá.

Sokszor csak felívelő gazdasággal számoltak, amikor a hitel megtérülését mérlegelték és nem vették figyelembe azt sem, hogy minden üzletben van ciklikusság. „Elhitték”, hogy egy projekt 100 százalékot hozhat (például új szálloda kihasználtsága), pedig az 50 százalék sokkal közelebb állt a valósághoz. Az is hiba volt, hogy nem voltak túl együttműködőek a bajban az ügyfelekkel, pedig az Tajthy Attila szerint kifizetődőbb lehetett volna. És elfelejtkeztek a devizaárfolyam-kockázatról is, sőt, még az ügyfelekkel is elhitették, hogy nincs ilyen. Ezt a jövőben soha többé nem szabad elfelejteni  –  tette hozzá.

Tanultak a bankok a hibáikból. A jövőben feltehetően sokkal kevésbé lesznek kockázatvállalóak, szigorúbb lesz a hitelbírálat. Erre számíthatnak a vállalati és magánügyfelek is – fűzte hozzá az ügyvezető.

A bankok felelőssége mellett a konferencián hangzottak el érvek a szabályozó felelőssége mellett is: Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke szerint az állam döntéshozóinak korábban kellett volna ébredniük.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.