tekintélyes veszteség
2008-ban a mérleg szerinti eredmény mínusz 14,5 milliárd forint, az üzemi tevékenység eredménye mínusz 10,7 milliárd forint volt a cég honlapján elérhető legfrissebb éves jelentés szerint.
Ellentétesek a magyar és az európai uniós joggal azok a javaslatok, amiket az orosz fél a Malév helyzetének rendezésére tett, ezért nem született még megállapodás a cég jövőjéről – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
A Malév a tőkehelyzetéről és a személyi kérdésekről már január 29-én és február 9-én tárgyalt rendkívüli közgyűlés keretében, de a magyar-orosz megállapodás még hiányzik.
Ráadásul a magyar kormány legutóbbi javaslataira, miszerint az államot többségi tulajdonossá tehetnék, nem adtak hivatalos választ. A közlemény szerint “a kormány továbbra is bízik benne, hogy a tárgyalópartner kész olyan megállapodást elfogadni, amely a magyar állam döntéshozói számára jogi aggályok nélkül aláírható”.
Eddig az anyagi problémák megoldását úgy képzelték el, hogy leszállítják az alaptőkét, majd felemelik és ahhoz, hogy ezt megtehessék, módosítanák a légitársaság alapszabályát is.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a megállapodás elmaradása akár már a jövő héten pénzügyi nehézségekhez vezethet a légicégnél.
Forrás: MTI, Népszabadság, fn.hu