Üzleti tippek

Feljelentették a nagy üzletláncokat

A beszállítóikkal szembeni visszaélések vádjával a francia gazdasági minisztérium feljelentett kilenc nagy üzletláncot, közülük hat elsősorban élelmiszer-ipari termékeket forgalmaz.

Hervé Novelli kereskedelmi államtitkár közölte, hogy a kereskedelmi láncokat november 17-re idézték be a kereskedelmi bíróságra. A csütörtöki francia sajtó úgy tudja, hogy többek között az Auchan, a Carrefour, a Leclerc, a Casino, a Cora és a Systeme U ellen indult eljárás.

A kereskedelmi csalás elleni küzdelemmel, a fogyasztóvédelemmel és a versenyjoggal foglalkozó francia központi hatóság (DGCCRF) több ezer szerződés átvizsgálását követően legalább ötszáz visszaélés gyanújára okot adó záradékot talált. A hatóság két fő illegális gyakorlatot jelölt meg: az üzletláncok rendszeresen kötelezik az el nem adott termékek eredeti áron való visszavételére a beszállítókat, illetve olyan terheket rónak a kereskedőkre, amelyeket magukra nézve nem tartanak kötelezőnek.

Ilyen például az aránytalanul magas késedelmi díj vagy a mezőgazdasági nyersanyagok áresésének megfelelő felvásárlási árcsökkentés, amelyet a fogyasztói árban már nem érvényesítenek az üzletláncok. A visszaélések áldozatai elsősorban az élelmiszer-ipari kis- és középvállalkozók, akiknek képviselői üdvözölték a gazdasági minisztérium lépését.

Az államtitkár szerint az eljárással a kormány nem az üzletláncok megbélyegzésére törekszik, hanem szeretné helyreállítani a bizalmat a felek között a kereskedelemben.

A francia gazdaság modernizálásáról 2008-ban megszavazott törvény eredetileg éppen azzal a céllal liberalizálta a kereskedelmi láncok és a beszállítók közti ártárgyalásokat, hogy véget vessen a hatóság által kifogásolt gyakorlatoknak. A kereskedelmi láncok ezért is felháborítónak tartják a minisztérium példátlan eljárását. Jérôme Bédier, a Kereskedelmi Szövetség elnöke arra emlékezetett, hogy amikor az államtitkár egy hónappal ezelőtt feljelentéssel fenyegetőzött, a szövetség azonnal tárgyalásokat kezdeményezett. A minisztérium azonban szerinte a médiában már előre bűnösnek bélyegezte meg az üzletláncokat.

Az állam a beperelt cégektől a maximálisan megállapítható 2 millió eurós kártérítést követeli. A bíróság ezenkívül az illegális záradékok alapján kapott összegek visszatérítésére is kötelezheti az üzletláncokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik