Üzleti tippek

Tízmilliós bírság a Digi Kft.-nek

admin
admin

2009. 10. 09. 12:48

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) 10 millió forintra bírságolta a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-t, mert a társaság Miskolcon úgy hirdette szélessávú internet csomagjait, hogy a fogyasztókat nem tájékoztatta a garantált le- és feltöltési sebességről, csak a legmagasabb elméleti maximum értékeket szerepeltette.

A hatóság közölte: az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének a fogyasztók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendelet szerint 2008 december közepe óta az internet szolgáltatóknak a kínált sávszélesség mellett az általános szerződési feltételeikben és hirdetéseikben fel kell tüntetniük a garantált le- és feltöltési sebességet is.

A garantált sebesség az az érték, amit a szolgáltatónak az előfizető számára mindenképpen biztosítania kell, illetve ezt az értéket – külön minőségbiztosítási eljárás keretében – valamennyi előfizetőre, a teljes hálózatra vonatkozóan folyamatosan ellenőriznie is kell.

Az NHH a rendelet betartását hatályba lépése óta, folyamatosan figyelemmel kíséri, és eddig a DIGI mellett három szolgáltató esetében találkozott jogsértő hirdetéssel.
A közlemény szerint sokkal rosszabb a helyzet az általános szerződési feltételek és a honlapok esetében. A hatóság az érintett 275 szolgáltató közül 143-nál végzett ellenőrzést, de mindössze két kisebb szolgáltató felelt meg teljes mértékben az előírásoknak. A többi szolgáltatónál vagy csak a szerződési feltételekben, vagy csak a honlapon, vagy egyik helyen sem volt megfelelő a tájékoztatás.

A szolgáltatók felhívást kaptak jogsértésről és az ezekben foglaltak végrehajtásának utóellenőrzése folyamatosan zajlik – közölte az NHH.

A hatóság eddig 81 utóellenőrzését végzett: 76 szolgáltató a felhívásban foglaltakat adott határidőre teljesítette, míg 5 szolgáltatóval szemben piacfelügyeleti eljárás indult. Két szolgáltató a felhívásokban rögzített határidőre ugyan nem teljesítette a felhívásokban foglaltakat, de a piacfelügyeleti eljárás megindítása után pótolta a hiányosságokat, így bírság kiszabására egyelőre nem került sor, míg a másik három szolgáltatóra összesen egymillió forint bírságot szabott ki a hatóság.

A bírság kiszabása mellett az NHH kötelezte a DIGI-t, hogy minden hirdetésében az adott díjcsomagnál a sávszélesség megadása mellett tüntesse fel az előfizetői hozzáférési pontokon, hálózaton belül garantált le- és feltöltési sebesség értékét is.

Az NHH közölte: bár tavaly december óta az érzékelhetően jobb tájékoztatás hatására csökkentek a sávszélességgel kapcsolatos fogyasztói panaszok, még ma is sok esetben túl nagy, esetenként nyolc-, tízszeres a különbség a szolgáltatók ajánlataiban reklámozott ígéret, valamint a valóban garantált le- és feltöltési sebesség között.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.