Eredménytelenné nyilvánította az M3 gyorsforgalmi út Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti szakaszának tervezésére, építésére, felújítására, üzemeltetésére, fenntartására, valamint ezen tevékenységek finanszírozására vonatkozó közbeszerzési eljárást a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM).
A minisztérium közleményében hangsúlyozza: a kormány korábban törölte az M3-as gyorsforgalmi út érintett 46 kilométeres szakaszát a hosszú távú fejlesztések rangsorának első három eleme közül.
Hozzáteszik: a kabinet megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a tervezett fejlesztést az európai uniós források terhére, a KÖZOP program keretében valósítsa meg.