Reálisan nézve júliusban aláírható a Nabucco-vezetékkel kapcsolatos kormányközi megállapodás, mivel a dokumentumról szóló szakértői tárgyalások lényegében befejeződtek, s már csak a pontos szövegezés van hátra – mondta Bayer Mihály, a vezeték nemzetközi koordinációját ellátó nagykövet az Országgyűlés Nabucco eseti bizottság ülésén szerdán.
Bayer Mihály a vezeték finanszírozásáról elmondta, az Európai Beruházási Bank (EIB) a költségek 25 százalékát, mintegy 2 milliárd eurót adna a vezetékre, míg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 1 milliárd eurót hitelezne.
Hozzátette, a Nabuccónak nem finanszírozási oldalról vannak-lesznek problémái, mivel több kereskedelmi bank is érdeklődik iránta. A Nabucco-konzorcium szereplőinek mintegy 2,5 milliárd eurót kell betenniük, s elképzelhető az is, hogy komoly uniós finanszírozást is kaphat a vezeték.
Amerika támogatja
A nagykövet amerikai tárgyalásairól elmondta, az Obama-adminisztráció is komoly támogatást ígér a Nabuccónak. Ugyanakkor Amerika szélesebb dimenzióban értékeli a problémát, s a Nabuccót a déli energiafolyosó megvalósulása, illetve Európa energiabiztonsága szempontjából is vizsgálja.
A nagykövet elmondta, a Nabucco-konzorciumnak három dolgot kell figyelembe vennie: legyen vezeték, gázkínálat és gázkereslet. S e három tényezőnek egy időben kell megjelennie. Úgy vélte, mivel a Nabucco-országok konzorciumban résztvevő vállalatai különböző mértékben vannak állami, illetve magánkézben, különböző a kockázatvállalási képességük is. Ez pedig meghatározhatja, hogy melyik vállalat, mekkora részt vállal a vezeték finanszírozásából.
Julia Nanay, az amerikai PFC Energy orosz és kaszpi térséggel foglalkozó igazgatója úgy vélte, a Nabucco 2011-2012-re nem lesz kész, de nem látja annyira reménytelennek a helyzetet, mint ahogyan azt időnként “olvassuk a sajtóban”. Aláhúzta, lehet hogy a Nabuccónak nem azonnal lesz jövője, de mivel nagy bankok hajlandók finanszírozni, pár év alatt lezajlik az építési folyamat. Reményét fejezet ki, hogy a Nabucco-gázvezeték építésében érdekelt országok hamarosan aláírják a kormányközi megállapodást, köztük Törökország is.
A tervezett Nabucco
A Nabucco-vezeték kiépítésében a Mol Nyrt. mellett az osztrák OMV, a román Transgaz, a török Botas, a bolgár Bulgargaz, valamint a német RWE vesz részt. A tervek szerint a Közel-Keletet és Közép-Ázsiát az Európai Unióval Törökországon és Dél-Európán keresztül összekötő Nabucco-csővezeték összesen 3300 kilométer hosszú lesz, a beruházás költsége 7,9 milliárd eurót tesz ki. A vezeték áthalad Magyarországon, és kikerüli Ukrajnát. Az alapforgatókönyv alapján 2011-ben 8 milliárd, 2020-ban pedig 25,5 milliárd köbméter, míg a csúcsforgatókönyv alapján 2011-ben 13 milliárd, 2020-ban pedig 31 milliárd köbméter földgázszállítási kapacitással fog működni a vezeték.