A nyereség így a bank tőkeerejét erősítené, amit egyébként a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) is kért a bankoktól. Az OTP tavaly sem fizetett osztalékot, 2007-ben még 145 forintot fizetett részvényenként. A 10 százalékos szavazati korlát bevezetését – mint Csányi Sándor elnök-vezérigazgató szerdán, a köztévének elmondta – azért javasolja az igazgatóság, hogy megelőzhessenek egy esetleges “lopakodó, csendes”, ellenséges felvásárlást.
A jelenleg hatályos alapszabály 25 százalékban, illetve, ha a társaságban más részvényes vagy részvényesi csoport szavazati joga meghaladja a 10 százalékot, akkor 33 százalékban maximálja az egy részvényes által gyakorolható szavazati jogot. A nyilvánosan is hozzáférhető információk alapján jelenleg egyetlen részvényes sem rendelkezik 10 százaléknál nagyobb részesedéssel.
Módosulna a határozatképesség megállapítására vonatkozó szabály is. Az alapszabály szerint a közgyűlés akkor határozatképes, ha a szavazásra jogosító részvények több mint felét képviselő részvényes jelen van. Ez kiegészülne azzal, hogy a határozatképesség megállapításánál a 10 százalékos maximális szavazatok fölötti hányadot figyelmen kívül kell hagyni.