Nyugat-Európában márciusban összesen 8 százalékos csökkenés volt az autóeladásokban év per év alapon. A legnagyobb csökkenést Spanyolországban és az Egyesült Királyságban regisztrálták márciusban, itt 38,7 százalékkal, illetve 30,5 százalékkal estek az eladások év per év alapon.
Emelkedést regisztráltak viszont Franciaországban és Olaszországban, márciusban itt 8 illetve 0,2 százalékkal több autót adtak el tavaly márciushoz képest.
Németországban 40 százalékkal emelkedett az eladási mutató márciusban, a 2500 eurós kormányzati intézkedésnek, a roncsprémiumnak köszönhetően – írja közleményében a Calyon Bank.
Várható trendek
Christophe Boulanger, a Calyon Bank autópiaci elemzője szerint a 2009 végéig meghosszabbított, és összesen 2 millió roncsautóra kibővített német kezdeményezés előrehozott vásárlásokat generál és csak késlelteti a kereslet csökkenését, a következő negyedévben pedig nagy esést okoz majd az értékesítésben.
Komoly negatív hatással lehet még a szektorra az emelkedő munkanélküliség, a csökkenő fogyasztói bizalom és az új autóhitel-feltételek szigorodása. Boulanger szerint a gazdaságélénkítő csomagok az év második felében valószínűleg nem lesznek még pozitív hatással a fogyasztók magatartására.
Ennek tükrében a Calyon Bank elemzői úgy látják, hogy Európában a második negyedévben 20 százalékos és az Egyesült Államokban 40 százalékos csökkenés várható év per év alapon, míg az esztendő egészére Európára 13 százalékos, az USA-ra pedig 18 százalékos visszaesést prognosztizálnak.
Hadilábon állnak az autógyártók
A legtöbb autógyártó továbbra is meredeken csökkenő trendről számolt be. A BMW tavaly márciushoz képest 20,7 százalékos, a GM 18,4 százalékos, a Daimler 14,5 százalékos, a Renault 9,2 százalékos, a Toyota 9 százalékos, a Peugeot 8,3 százalékos, míg a Ford 8 százalékos csökkenésről számolt be év per év alapon, a Calyon Bank elemzése szerint.
Habár a Fiat márciusban növelte termelését, idén összesen 9,1 százalékos csökkenést regisztráltak, hasonlóan VW-hez, ahol a márciusi tavalyit is meghaladó 1,8 százalékos értékesítés ellenére összességében 7,4 százalékos volt a csökkenés.