Még néhány napjuk van az adózóknak annak eldöntésére, hogy kívánnak-e élni az egyszerűsített adóbevallás lehetőségével, az egyszerű kérdésekből álló nyilatkozatot február 16-ig kell kitölteni, s az adóhatóságnak elküldeni.
Több médiumot, így a FigyelőNetet is megkereste Angyal József adószakértő azzal, hogy az adózó rosszabbul járhat egyszerűsített bevallás esetén, s ezzel kapcsolatban több híradás történt. A hvg.hu által közölt cikkben az adószakértő egy példán keresztül fejti ki, hogy ha az adózó a maga kárára téved, akkor az összeg az adóhatóságé marad. Ez alighanem jó néhány adózót elbizonytalanított.
A maga kárára sem tévedhet az adózó
Az adóhatóság akkor is egyeztetést kezdeményez az adózóval, ha a „maga kárára” téved, s kevesebb adókedvezményt számol el a bevallásában, mint amit az APEH számított – mondták el az adóhatóságnál a FigyelőNet megkeresésére, cáfolva az adószakértő által mondottakat.
Az APEH szerint ennél már nem lehet egyszerűbb.
Az egyszerűsített adóbevallás is módot ad a különböző adókedvezmények érvényesítésére. Akinek viszont több tízezer forint adó jár vissza az adóhatóságtól, annak érdemes elgondolkodnia, hogy mégiscsak saját maga készítse el a bevallását, hiszen így hamarabb juthat a pénzéhez – hívta föl a figyelmet az APEH illetékese.
Fontolja meg, aki sokat kér vissza
Az adóhivatalnak a bevallás beérkezésétől számított 30 nap áll rendelkezésére, hogy kiutalja a bevallásban visszaigényelt összeget, aki tehát jelentősebb összegű adót igényelne vissza, jól teszi, ha minél előbb elektronikusan elküldi a bevallását, feltéve, ha nem a munkáltatójánál kérte (idén erre már csak január 31-ig volt lehetőség).
Az egyszerűsített bevallásnál az APEH “ajánlatát” április 30-ig kapják meg az adózók, amit azután május 20-ig kell visszaküldeni.
ki nem adózhat egyszerűbben?
– Egyéni vállalkozó
– Az ekho szabályai szerinti kifizetésben részesült
– Mezőgazdasági őstermelő
– olyan bevételt szerzett, amellyel összefüggésben
az adó vagy az adóelőleg megállapítására maga
köteles (kivéve ingó-ingatlan),
– Ügyletből, tőzsdei csereügyletből származó
jövedelmet szerzett,
– Fizetővendéglátó tevékenységére tételes átalányadózást
választott,
– Adóelőleg-különbözet alapján meghatározott adó fizetésére köteles
– A 2008. évre áthúzódó végkielégítés miatt (is) van
adókötelezettsége,
– A jóváhagyott osztalék adójával szemben az adóévet
megelőzően felvett osztalékelőlegből levont adót számolt el,