Üzleti tippek

Kocsis: nem lesz BKV-privatizáció

Két-három éven belül ígért érzékelhető változást a tömegközlekedés színvonalában Kocsis István, a BKV új vezérigazgatója első munkanapján, aki hangsúlyozta azt is, hogy az általa felvázolt cégfeldarabolás nem privatizáció.

Az új vezető által már korábban közölt elképzelése szerint a holdingosítás nem privatizáció lesz, hanem tőkebevonás a 100 százalékban a BKV tulajdonban lévő leánycégekbe. A holding a vagyonkezelést végezné egy kivétellel, mégpedig egy a jövőben létrehozandó vállalattal, ami a MÁV-Start és a BKV közös tulajdonú cége volna.

Szóba került, hogy már most napvilágot látott egy ötlet, miszerint a Libegőnél kisebbségi tulajdonos lenne csak a főváros, és a BKV Turisztikai részegységének egyik tagját egy vállalkozás venné át. Kocsis úgy reagált ő mindössze egy víziót fektetett le, amely a teljes cég struktúráját érinti, ezt a tulajdonosnak, a fővárosnak kell majd jóváhagynia.

A jegyárakat illetően hangsúlyozta nem lát több teret azok árának növelésére. Azon a jelenlegi arányon azonban, hogy az utazók 30 százaléka nem fizet a szolgáltatásért változtatni kell.

Beszélt egy jövőbeni együttműködésről a Volánnal és a MÁV-Starttal, amelynek az elnöki tisztét is ő látja el. Itt a meglévő szinergiákat, és a lehetséges vonalhosszabbításokat említette.

A cégvezető hangsúlyozta, hogy a struktúraváltás egészen más helyzetet eredményez majd és reméli, hogy képes lesz kivezetni a céget “ebből a kriminalizált állapotból”.

A leromlott buszparkot illetően az új vezető is sürgős lépéseket tart szükségszerűnek, bár a forráshiánynak itt is jelentős szerepe lesz. Idénre erre vonatkozóan egymilliárd forint áll rendelkezésre – mondta. Más megoldás lehet a későbbiekben, akár buszok hosszútávú bérlése is. Említette végezetül a téli felkészülést is, amelynek zéró tartalékkal kénytelen nekivágni idén a cég.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik