Május végéig 41,5 milliárd forint evabevételt könyvelt el a költségvetés. A költségvetésben az év egészére 168,7 milliárd forintos eva-előirányzat szerepel. A múlt év egészében a tervezett 168,2 milliárd forintnál kilenc százalékkal kevesebb evát, 152,8 milliárdot fizettek be a vállalkozók a költségvetésbe, ebből decemberben 43,8 milliárdot. A múlt év első öt hónapjában 36,2 milliárd forint eva érkezett be az adóhivatalhoz.
Az eva „karrierje” lényegében töretlen: az indulás évében, 2003-ban 31 milliárd forint bevételt, 2004-ben 67 milliárdot, 2005-ben 91,4 milliárdot, 2006-ban pedig 143,1 milliárdot jelentett a költségvetésnek. Az adókulcs 2006 októberéig a bruttó árbevétel 15 százaléka volt, azóta az árbevétel 25 százaléka.
Az egyszerűsített vállalkozói adót azok a társas vállalkozások és egyéni vállalkozók választhatják, amelyek, illetve akik éves árbevétele nem haladja meg a 25 millió forintot.