A Magyar Telekom, a FiberNet és az Interware nem közölte a fogyasztókkal, hogy a hirdetett áron csak hűségnyilatkozat aláírásával lehet igénybe venni a szolgáltatást. A Magyar Telekom ezen túl olyan sávszélességet ígért, amelyet egyetlen ügyfél sem tudott elérni.
A GVH szerint a Magyar Telekom hirdetései alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, így 10 millió forint bírságot kell fizetnie. Súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a Magyar Telekom már több alkalommal megtévesztette a fogyasztókat.
Hasonló okok miatt két másik internetszolgáltató vállalkozást is elmarasztalt a GVH. A FiberNet Zrt. a versenyhatóság szerint 2007-ben egyes reklámjaiban nem, vagy nem észlelhető módon adott tájékoztatást arról, hogy a közölt áron csak akkor lehet szerződni, ha a fogyasztó hűségnyilatkozatot ír alá. Ugyanezt a jogsértést követte el 2006-os reklámjaiban az Interware Zrt. is. A GVH azonban utóbbi két társaságra nem szabott ki bírságot, mivel azok rövid ideig, korlátozott hatású kommunikációs eszközök igénybevételével hirdették szolgáltatásukat, kampányuknak csekély piaci hatása volt.
„Én majd a gazdáikkal vitatkozom” – év végi sajtótájékoztató Orbán Viktorral, röviden
Balkáni kölcsönök, menedékjog lengyel politikusoknak, per Brüsszellel, korszakos gazdaságpolitikusok, százmilliárdokért költözködő minisztériumok és Magyar Péter a legfontosabb témák között.