Üzleti tippek

Kutatás-fejlesztési forrás nyílik júniusban

Lapzártánk után jelennek meg a legújabb uniós K+F-támogatási pályázatok, erre mindenféleképpen nagy figyelmet érdemes szentelniük az érintetteknek, hiszen több mint 50 milliárd forintos forrás nyílik meg a kutatóknak és a kutatások alkalmazóinak.

A kiírók ígéretei szerint az új pályázatok jelentős egyszerűsítéseket tartalmaznak a 2004–2006 közötti, K+F témájú GVOP-s kiírásokhoz képest. Részben már nagyvállalkozások számára is elérhetőek lesznek a pályázatok, csökken a kötelező egyetemi részvétel mértéke, és bővül az elszámolható költségek köre is, sőt a GOP-1.3.2-es kiírás esetében még a bérköltségek is elszámolhatóak lesznek.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hirdetménye szerint az új konstrukciókban elsősorban a magyar gazdasági versenyképesség szempontjából kiemelt szakmai területeken nyerhető támogatás. Ilyen az orvostudomány, a biotechnológia, a gyógyszerészet, az energetika, a vegyészet, a környezetvédelem, az informatika és a telekommunikáció, valamint a nanotechnológia, illetve a műszer- és méréstechnika területei.

A 2008. június 2-án megjelent, új pályázati kiírások öt fejezetre oszlanak:
– piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása (GOP 1.1.1.,KMOP 1.1.1.),
– kutatás-fejlesztési központok fejlesztése (GOP 1.1.2., KMOP 1.1.2.),
– innovációs és technológiai parkok támogatása (GOP 1.2.2, KMOP 1.1.4/B),
– vállalati innováció támogatása (GOP 1.3.1, KMOP 1.1.4)
– vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése (GOP 1.3.2, KMOP 1.1.5)
A pályázati kiírások elérhetők az NFÜ honlapján.

Nyerjen Ipari Park-címet!

2008. július 15-éig adható be pályázat az Ipari Park-cím elnyerésére olyan szervezetek számára, amelyek vonzó befektetési környezet megteremtésével a kis- és középvállalkozások versenyképességét növelik korszerű telephely kialakításával és emelt szintű szolgáltatás nyújtásával. Az IPC-2008-as számú pályázatot kiíró gazdasági és Közlekedési Minisztérium részletesen behatárolja, hogy milyen terület minősíthető ipari parknak, mind kiterjedését, mind pedig a benne működő vagy oda költözni szándékozó vállalkozások mennyiségét illetően. Nagy súllyal esik latba, hogy az adott ipari park milyen együttműködési viszonyban áll a területileg illetékes önkormányzattal vagy regionális tanáccsal.
A GKM és az Ipari Park-címet elnyert pályázó az Ipari Park-cím használati jogosultságainak feltételeiről határozatlan időtartamú megállapodást köt. A megállapodás a pályázat adataira épül, tartalmazza a terület pontos meghatározását, valamint a következő öt évre vonatkozó betelepítési programot és a tervezett szolgáltatások vállalását. A pályázat közvetlen anyagi juttatással nem jár, ám az Ipari park-cím később jelentős kedvezményekre jogosítja fel az üzemeltetőt, valamint az ipari parkban működő társaságokat.

Erdőtelepítést támogatnak

Június 30-áig adható be pályázat erdőtelepítés céljára olyan területeken, amelyeket mezőgazdasági termelésből kivonni szándékozik tulajdonosa. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a 88/2007. (VIII. 17.) FVM-rendelettel megalkotott pályázati kiírás részletesen mutatja be, hogy milyen erdőtelepítési, karbantartási és kiegészítő (például: vadelhárítási, vízvédelmi) munkálatokra milyen támogatás nyújtható. A támogatás mértéke függ a területtől, a telepített fák minőségétől, mennyiségétől és fajtájától, de telepítés esetén akár 1830 euró, míg ápolásra évi 291 euró is elnyerhető hektáronként. A pályázaton csak mezőgazdasági termelők számíthatnak támogatásra.
Részletes információ: http://www.fvm.hu/doc/upload/200709/88_2007_fvm.pdf

Ajánlott videó

Olvasói sztorik