Üzleti tippek

A szaktudás fontosabb, mint a pénz

admin
admin

2008. 04. 01. 12:00

A K+F-nél is kedvezőtlenebb a magyar versenyképesség az innováció terén – mondja Szabó Gábor fizikusprofesszor, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) elnöke.

Februárban a MISZ más szakmai szervezetekkel együtt a bér jellegű terhek csökkentését kérte. A kormány márciusban három adócsökkentő programmal is előállt. Elégedett-e a gyorsan előterjesztett javaslatokkal?

– A három adócsökkentési javaslat kommunikációja kicsit olyan, mintha három étel lenne az étlapon, de a pincér kettőt rögtön emészthetetlennek titulálna, majd hozzátenné: azért lehet választani. Egyébként a három javaslat közül inkább a járulékcsökkentéssel értünk egyet. Ugyanakkor a 200–250 milliárd forintos csökkenés enyhén szólva csekély. Szerintünk az igazi probléma nem annyira a teljes adóteher, amelyben közel vagyunk az EU-s átlaghoz, hanem a béreket terhelő hányad: a 49 százalékos járulékteherrel a legrosszabb pozíciót foglaljuk el Európában. Amikor mozgástérről beszélünk, az átstrukturálásra is gondolni kellene, ami nyilván sokkal nagyobb lehetőségeket kínálna.

A 250 milliárdos csökkentés a GDP 0,8 százalékától fosztja meg az államot. A jelenlegi gazdasági helyzetben tud ennyit nélkülözni az ország – miközben munkáltatói oldalról még ez a könnyítés is édeskevésnek tűnik?

– Ahhoz képest, hogy a GDP arányában vett költségvetési hiányt a várt 6,8 százalék helyett 5,5–5,7 százalékra sikerült leszorítani, szűkös a kormányfő által bejelentett, adócsökkentésre fordítható nettó 250 milliárd forintos keret. Azt jelzi, hogy a kormányzat attól tart, nem sikerül tartania a konvergenciaprogramban lefektetett hiánycsökkentési menetrendet.

A magas járulékterhek mellett mi gátolja még az innovatív szektor fejlődését?

– Köztudott a szakember-utánpótlás hiánya. Az intelligens iparágakhoz nem a mérnökök, fejlesztők mellett kellenek a jó technikusok is. Itt megint a műszaki jellegű szakképzettséggel van gond. Az egyetemi keretszámok esetleges emelésével már nem lehet javítani a műszaki és természettudományos képzést, mert nincs jelentkező. Akkor lesz, ha a közoktatásban történik valami a természettudományos oktatással, mert sajnos ezek olyan szakmák, ahová nem hirtelen felindulásból jelentkezik valaki. A pályaválasztás szempontjából igazán a 12–14 éves kornak van nagyon nagy jelentősége. Akivel általános iskolás korában megutáltatják a természettudományokat, az nem megy se lakatosnak, se gépészmérnöknek.

Az oktatás meglehetősen összetett alrendszer, számos más területet érint, a döntések hosszú távra hatnak. Ön milyen megoldást javasol?

– Sajnos a magyar gyermek sorsát eldönti, hol született. Az esélyeket nem itt-ott csordogáló anyagi támogatással, hanem esélyteremtő iskolarendszerrel lehet növelni. A rossz hírem az, hogy úgy gondolom: nincs csodaszer. Egyszerűen végig kell gondolni, hogyan lehet összekapcsolni az oktatásfejlesztést és az innovációt. Meg kellene érteni, hogy Magyarország gazdasági versenyképessége kritikus mértékben függ az oktatási rendszer minőségétől. A furcsa az, hogy az innováció támogatási rendszerében Magyarországon tulajdonképpen minden adva van. Az a baj, hogy nem áll össze rendszerré. Az elkülönült alrendszerek egymástól függetlenül működnek. Mintegy két éve három minisztérium kezdett foglalkozni innovációval: az oktatási, a gazdasági minisztérium, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, azaz a területfejlesztési minisztérium. Utóbbi a GOP-pályázat révén. A MISZ azt mondja, egyetlen állami szervezetnek kellene irányítania az innováció támogatási rendszerét, egységes stratégia szerint.

Az uniós pénzek hatékony elosztása mennyire lehet katalizátora, ösztönzője az innovációnak?

– Elvileg lehet. Egyelőre azonban az ilyen jellegű pályázatok első körének döntési folyamata zajlik, úgyhogy a hatás még nem látható.

Milyen átvehető, pozitív külföldi példák vannak?

– Kanadában például az állam a kkv-ket úgy is támogatja, hogy 1–2 évig finanszírozza egy pályakezdő kutató-fejlesztő fizetésének felét. Tehát a munkáltató vállalkozás és a friss diplomás együtt pályázik az állami támogatásra. Vagy az állam tapasztalt, visszavonult menedzsereket foglalkoztat, hogy kis cégeknél tanácsadóként működjenek. Vagyis a kanadai állam azt is felismerte, hogy a tanácsadás, a szaktudás átadása gyakran fontosabb, mint a készpénz. De említhetném az USA-ban, Bush elnök által, két éve meghirdetett Amerikai Versenyképességi Kezdeményezést. Ez a gazdaságfejlesztési program arról szól, hogyan kell fejleszteni a közoktatásban a természettudományok és a matematika oktatását.

A rossz gazdasági helyzet nem akadályozza a fejlesztést? Ha nincs pénz, Magyarországon általában az oktatástól vonnak el forrásokat.

– Ez általában sajnos igaz. De Bush is annak ellenére fejlesztette a közoktatást, hogy 2006-ban az Egyesült Államokban nagyon megugrott a költségvetési deficit, megszorításokra is sor került. Ráadásul Bush ugyanebben a beszédében száznál több központi program támogatásának leállítását vagy csökkentését jelentette be. Mi történt? Üzent a gazdaság.

Jelenleg mennyit költünk oktatásra?

– Attól függ, hogy mit nevezünk oktatásnak. A GDP 5,6 százaléka körül költünk most, ami az OECD-átlagnál egyértelműen alacsonyabb. Itt ismét hangsúlyozni szeretném, hogy nem önmagában az összeg a meghatározó, a hogyan legalább ugyanannyira fontos. Ehhez azonban politikai konszenzus kell. A finn és az ír csoda is ezen alapul, nem a több pénzen. Végzetes lenne, ha elindulna egy olyan program, amelyet két-három év múlva egy másik kormány felülír.

Most mennyit keres egy magyar mérnök?

– Az Állami Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint egy pályakezdő mérnők bruttó 250–300 ezer forintot keres, ez néhány éven belül 320–480 ezerre nő. Egy kutatás alapján a cégvezetők szerint az innováció legnagyobb akadálya nem a pénzhiány, hanem a szakember-utánpótlás, illetve a politikai együttműködés hiánya. Az sem igaz, hogy tömegesen külföldre vándorol a műszaki értelmiség; a végzettek száma alacsony.

A K+F kutatóközpontok miért jók Magyarországnak? Nem fenyeget az a veszély, hogy ezek a cégek odébbállnak, amint lejár többéves adókedvezményük?

Szabó gábor

Egyetemi tanár. 1954-ben született Nagykanizsán. 1978-ban végzett a szegedi egyetem fizikusszakán. Nyolc évet töltött vendégtanári ösztöndíjjal Németországban, illetve két évet az USA-ban. 2004 óta az MTA levelező tagja. Szakterülete az optika, a kvantumelektronika, a spektroszkópia. A Szegedi Tudományegyetem Műszaki és Anyagtudományi Intézetének igazgatója. 2007 óta a Magyar Innovációs Szövetség elnöke. Három lánya van, feleségével Szegeden él. Hobbija az olvasás, a főzés, a borászat.

– Csak azok a multinacionális cégek állnak tovább, amelyek kizárólag az adókedvezmény és a munkaerő alacsony költsége miatt települtek ide. A K+F-szektor azonban teljesen más: itt nem csak a munkabérről szól a történet. Egyrészt egy fejlesztő haszna sokkal nagyobb, mint a fizetése. Ezek a cégek komoly hozzáadott értéket termelnek meg a képzett magyar munkaerő segítségével, fajlagosan mégis olcsóbban, ám jóval magasabb fizetést adva, mint a magyar cégek. Másrészt egy globális vállalatnak mindegy, hol van. Ha viszont már létrehoztak egy központot, ahol tehetséges munkatársakat találtak, nehezebben állnak odébb.

De nem úgy van, hogy a csúcstechnológiát fejlesztő és exportáló cégek amúgy is fejlesztenek, a többség meg nem tud, hiába akar?

– Ez valóban fontos kérdés. Nyilvánvaló, hogy az innovációban erős kevés magyar vállalat nem panaszkodik. Ezt tapasztalni lehet a különböző szakmai konferenciákon. A többség azonban vegetál, és az a fő problémája, hogy az energiaár-emelést hogy fogja túlélni. Magyarán: tévhit, hogy a kis cégek megússzák innováció nélkül.

A népszavazás eltörölte a tandíjat is. Örül ennek?

– Szerintem a tandíjat nem a megszorító Gyurcsány-csomag keretén belül kellett volna bevezetni. Hiszen így valamiféle adószerűségnek tüntették fel. Ráadásul fejlesztési részhozzájárulásnak nevezték el, mintegy tagadva, hogy ez tandíj. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ellentétben bizonyos deklarációkkal, sem a tandíj bevezetése, sem eltörlése nem alapult szakmai előkészítő munkán. A tandíj nem az ördögtől származik; különböző indokokkal legitim lehet. Én igazságosabbnak tartom azt a rendszert, ami Ausztráliában működik, ahol a tandíjat utólag kell megfizetni, amikor az illető egy megadott határnál többet keres. Ha a felsőfokú szaktudás előnyt jelent, a hallgató dolgozni kezd, és diplomája révén az átlagnál többet keres, akkor jogos az állam igénye, hogy a képzés árának egy részét kapja vissza. Nem helyes az a cinikus hozzáállás, miszerint a hallgatók többet költenek sörre meg cigarettára. Igenis vannak szegény, de nagyon tehetséges hallgatók, akik éppen a tandíj miatt nem mehetnek egyetemre.

Mit gondol, meddig tarthat még a magyar gazdaság mélyrepülése?

– Nagyon remélem, hogy nem sokáig. Inkább erről kellene beszélni, nem pedig a tandíjról. Az valójában egy jelentéktelen költségvetési tétel, de arra jó, hogy elterelje a figyelmet a valódi bajokról. Ha három százalékkal magasabb lenne a GDP-növekedés – ez kb. 800 milliárd forint többletet jelentene –, akkor a tandíj kérdése is elnyerné méltó helyét a közbeszédben.

A társadalom pártpolitikailag rendkívül megosztott, ezt az utóbbi két év csak felerősítette. Ön szerint van morális válság Magyarországon?

– A politikusok valóban sokat tettek azért, hogy a demokráciába vetett bizalom csökkenjen. Nyilvánvaló, hogy bizalmi válság van, s együtt jár a gazdasági sikertelenséggel. Ilyen helyzetben minden politikai oldalnak „együtt kellene elvinnie a balhét”. Szerintem nagyon szerencsés volt Németország, ahol a választás eredménye kikényszerített egy nagykoalíciót. Másrészt Magyarországon túl sok függ a pártpolitikától. A fejlett demokráciákban az egyszerű vállalkozó saját kezében tartja boldogulását; nem úgy érzi, hogy ez a politikától függ, mert „majd megmondják odafönn”. Ezt nálunk is meg kellene tanulni. Néha azt gondolom, hogy már csak egy generációváltás hozhatja ismét egyenesbe az országot.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Budapest, 2017. április 17.
Kulka János színművész egy jelenetben Ujj Mészáros Károly rendező X. című skandináv típusú krimije forgatásán Budapesten 2017. április 13-án. A Magyar Nemzeti Filmalap 489 millió forinttal támogatja a thrillert, amely várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.