A szerdán elrendelt nyomozással összefüggésben a Népszava felidézte: nem csak az NNI-t érdekli a 102,5 milliárd forintos, január elején aláírt, még le nem zárult ügylet, illetve annak egy eleme, miszerint egy lobbicégként nem jegyzett magyar betéti társaság 1,8 milliárd forintnak megfelelő sikerdíjat tehet zsebre az adásvételhez nyújtott segítségéért. Vizsgálódik a hazai lobbitevékenységet felügyelő Igazságügyi Hivatal, a magyar és az osztrák versenyhivatal, sőt az ügy felkeltette az Európai Bizottság figyelmét is. Csécsi Soma, az NNI helyettes szóvivője a lapnak elmondta, egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak.
Még nagyobb káoszt hozhat az amerikai beavatkozás Iránban
Az iráni zavargások társadalmi, politikai és gazdasági hátteréről és a lehetséges amerikai beavatkozás következményéről Sárközy Miklós Irán-szakértővel beszélgettünk.
