Üzleti tippek

Tippek bátor spekulánsoknak

Aranytömbök tényleges megvételével, határidős ügyletekkel vagy származtatott befektetési alapokba való beszállással lehet nyerni a nemesfém és a kőolaj árfolyamának emelkedésén.

Augusztus óta elképesztő száguldásba kezdett az arany árfolyama. A nyár végén még 657 dollárt kértek egy uncia (31,104 gramm) befektetési színaranyért a világ nagy tőzsdéin, november elejére a 845 dollárt is megjárta árfolyama. Ez megközelítette az olajválság nyomán kialakult 1980. januári eddigi abszolút, 850 dolláros rekordot (ez persze mai áron mintegy 2200 dollár lenne). A Credit Suisse elemzője szerint 2010-ig a nemesfém árfolyama 1050 dollárig emelkedhet.

Ezzel párhuzamosan a „fekete arany”, a kőolaj ára is az egekben járt: az amerikai nyersolaj hordója megközelítette a 100 dolláros lélektani határt. E szint hetekig megmaradt, annak ellenére, hogy a világ legnagyobb kőolajtermelő országait tömörítő OPEC novembertől napi 500 ezer hordóval növelte termelését. Igaz, e bejelentés csak lélektani volt, hiszen már előzőleg is az új maximális mennyiségnél többet termeltek ki.

Ha gyenge a dollár

Több elemző túlértékeltnek tartja a két nyersanyagot, sokan azonban tartósan magas árfolyamokra számítanak. Az árakat (az ezüst-, az iparifém- és gabonapiaci tarifákat is) elsősorban a jelzálogpiaci válság és a fogyasztási cikkek iránti kereslet csökkenésével sújtott USA gazdasági lassulása, s nyomában a dollár árfolyamának tartós gyengülése tartja magasan. November elejére addig sohasem látott összeget, 1,45 dollárt kellett egy euróért fizetni.

A gyenge dollár és az amerikai jegybank újabb kamatcsökkentéseinek veszélye idején sokan az alternatív befektetésekhez, a „kincsképzőnek” tekintett nemesfémekhez, energiahordozókhoz menekülnek. Az arany esetében tetézheti ezt, ha globális piaci szereplők (például Kína vagy épp az OPEC) is elégedetlenek a gyenge amerikai pénzzel, és felvetődik, hogy átállnának más devizaelszámolásra vagy épp tartalékolásra. Az olaj drágulását pedig ösztönözheti az elhúzódó amerikai konfliktus Iránnal vagy a török–kurd válság folytatódása is a kőolajtermelő térségben.

Hazai arany

A hazai befektetőknek módjuk van befektetési (tehát nem ötvöstermék vagy ékszer, hanem tömb, rúd vagy lemez) aranyat közvetlenül valamelyik hazai nemesfémmel is kereskedő társaságtól megvásárolni (például: Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Zrt, Dr. Schmidt & Dr. Körösztös Kft., Diamrusa, Magyar Érmeforgalmazó). Közülük az Osztrák Állami Pénzverde partnerségét élvező Dr. Schmidt & Dr. Körösztös Kft. (S&K) napi vételi és eladási árakat is hirdet számtalan súlyegységre.

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) és a világ nagy fémbörzéin üzletelhet az, aki nem akarja fizikailag is birtokolni a nemesfémet, csak profitra vágyik. A BÉT-en 2006 tavaszán nagy reménnyel indult határidős aranypiac sajnos csak vegetál, ritkán születnek kötések. Szojka János, a Swap Tőzsdeügynöki Zrt. üzletkötője szerint kicsi a forgalom, így a túl széles vételi és eladási marzs miatt aligha éri meg az itthoni tőzsdén kereskedni.
A BÉT-en mindenesetre a határidős ügylet keretében az arany árának aktuális havi lejáratára, az azt követő 2 hónapra, valamint júniusra, decemberre (maximum 18 hónapra előre) lehet vételi vagy eladási megbízást adni. Az ügyletek (kontraktusok) csak legalább 1 kilós, azaz 4,5 millió forint körüli aranytömbökre vonatkozhatnak.

A brókercégek többségénél ehhez ingyen lehet értékpapírszámlát nyitni és vezetni, csak a kontraktusok teljesítésének van ára. A Swapnál például 5 ezer forintba kerül egy vételből és eladásból álló kontraktuspár. A tőzsdén tőkeáttételnek nevezett elv alapján a határidős piacon jellemzően csak az ügylet értékének néhány százalékát, azaz néhány százezer forintot kell előzetesen letétbe helyezni. Nemcsak készpénzben, hanem például továbbra is nekünk kamatozó állampapírban.

Az egész világ

A bátrabb befektetők közvetlenül a chicagói CBOT és a New York-i NYMEX fémtőzsdéken vagy valamelyik olajbörzén próbálhatnak szerencsét, itthonról csak határidős ügylet keretében, például a Hamilton Tőzsdeügynökség Zrt. segítségével. A nemesfémtőzsdéken a 100 unciás nagy arany és a harmadekkora kis arany az alapkontraktus. A tőkeáttétel alapján az alapletét az úgynevezett nagy arany egységnél 5 ezer, kicsinél 2,5 ezer dollár – magyarázta Hont András, a Hamilton üzletkötője. A számlavezetés itt is ingyenes, míg a tranzakciós díj 17 euró kontraktusonként. Egy dollár drágulás nyomán 100 dollár nyereséget söpörhet be a vevő pozícióban lévő ügyfél (s ugyanekkora veszteséget az eladó).

Az olajtőzsdéken a közel-keleti és észak-európai Brendt típusú, illetve a finomabb, jellemzően hordónként 2–3 dollárral drágább a Mexikói öbölben kitermelt Crude típusú kőolajra lehet üzleteket kötni. Az alapletét a Hamiltonnál mindkét esetben 7-7 ezer dollár, a tranzakció ára 17 euró. A vevői oldalon egy dollár olajdrágulás ezer dollár profitot jelent.

Mind az olaj, mind az aranypiacon napon belüli ügyletekre is van mód. Ez azonban csak a professzionális befektetőknek ajánlott, csakúgy, mint a világ nagy online brókereivel való közvetlen – tehát a magyar üzletkötő tanácsai nélküli – kereskedés az árupiacokon.

Akik nem akarnak elmélyülni az árupiacok jellemzőiben, azok származtatott befektetési alapok jegyeinek vásárlásával részesedhetnek e termékek profitjából a legegyszerűbb módon. Alapjaik tájékoztatója szerint aranyba és olajba is fektet többek közt az OTP, az Aegon, az MKB, a Budapest Bank és az UniCredit-csoport alapkezelő cégének több alapja is. A származtatott alapok egy része a tőke- vagy hozamgarancia biztonságát is megadja az ügyfélnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik