A napilap nemrég Világunk titkai néven DVD-sorozatot indított. Az első megjelenéskor 51 500 példány fogyott a napilapból a standokon, ez pedig majdnem kétszerese az egy hónappal korábbinak. Sőt, nagyobb, mint a hagyományosan népszerű hétvégi, illetve a tv-újsággal bővített pénteki kiadás.
Szabó Gabriella, a Népszabadság marketingvezetője szerint a 2. és a 3. kiadás is jól szerepelt, ezért a továbbiakban nagyobb példányszámban gyártják a további részeket.
Horthy távozása óta pusztuló részek is megújulnak a Gödöllői Királyi Kastély nagy rekonstrukciójában
A közel negyvenmilliárdos projekthez a pénz már rendelkezésre áll, a kastély körüli szorgos munkálatoknak köszönhetően pedig a kivitelezés is a szokásosnál hamarabb indulhat el.
