A magyarországi cégek 15 százalékánál nagy az esély arra, hogy egy éven belül nem tudnak eleget tenni fizetési kötelezettségeinek – mondta Keleti József a Dun and Bradstreet Hungária Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Ugyanakkor az 500 ezer magyarországi cég 15 százaléka nagyon megbízható – tette hozzá az ügyvezető igazgató, bemutatva a cégek nemfizetési kockázatát felmérő új modelljüket.
A több mint 300 változót tartalmazó statisztikai modell, figyelembe veszi a cégek pénzügyi mutatóin túl például a tevékenységét, a tulajdonosait és azt, hogy a cég mely régióban található.
A Kelet-Európában elsőként Magyarországon bevezetett statisztikai modell a cégeket egy 1-től 100-ig terjedő skálán helyezi el, a magasabb érték alacsonyabb kockázatot jelent, vagyis az adott cég kisebb valószínűséggel kerül felszámolás alá egy éven belül. Keleti József hangsúlyozta, hogy a modell az adott cég pénzügyi mutatóinak hiányában is megkönnyíti a kockázati elemzést.
Ukrán történész: Az ukránok úgy tekintenek Zelenszkijre, mint egy elhasználódott autóra, de értik, hogy háborúban nem lehet lecserélni
Jaroszlav Hricak ukrán történészt többek arról kérdeztünk, meddig tarthat ki elnökként Zelenszkij, melyek a magyar-ukrán viszonyt negatívan befolyásoló tényezők, illetve mit gondol a fegyverszünet és békekötés esélyeiről.
