Üzleti tippek

Herceghalom lehet az ország innovációs központja

A Talentis Group Holding és a Budaörsi ISC cégcsoport együttműködési szerződésének aláírásával létrejött Magyarország legnagyobb, magántőkéből megvalósuló innovációs együttműködése, amely többek között az Innováció Házának létrehozásával elősegíti, hogy az értékes magyar ötletek és találmányok ne vándoroljanak külföldre.

Több évtizedes gazdasági hátrány ledolgozásába fogott a Talentis Group Holding és a Budaörsi ISC cégcsoport: hazánk „átkos” öröksége, hogy a világviszonylatban kiemelkedő hazai kutatók, feltalálók gyakran külföldön valósítják meg elképzeléseiket, mert Magyarországon számukra nincsen meg a szükséges innovációbarát környezet.

Európában szinte egyedülálló módon hazánkban nincs meg például az az ún. magvető tőke, amely az innovatív vállalkozásokat már a kezdeti szakaszban felkarolja, és áthidalja azt az időszakot, amikor a vállalkozás saját tőketartalékai már nem elegendőek, a kockázatitőke-társaságok pedig még nem kezdenek a kezdő vállalkozások finanszírozásába.

Az ötlettől a nemzetközi sikerig tartó innováció-menedzsment folyamat elemeinek megvalósítását szolgálja a Budaörsi ISC cégcsoport tulajdonos-igazgatója, Polgárné Májer Ildikó, valamint a Talentis Group Holding elnök-vezérigazgatója, dr. Takács Ernő írt alá a mai napon.

A Talentis és a Budaörsi ISC cégcsoport egyaránt értékes üzletet és igazi értékteremtési lehetőséget lát a hazai tudás magyarországi hasznosításában. Ezért a Talentis már idén elkezdi Herceghalomban annak az 5900 négyzetméter alapterületű központnak a felépítését, amelyben az egyetemek, kutatóintézetek, egyéni kutatók és feltalálók szellemi alkotásai, találmányai a professzionális üzleti inkubáció segítségével piacképes termékké válnak.

Az infrastruktúrától a megfelelő kapcsolatokon át a cégvezetési ismeretekig bezárólag az Innováció Háza komplett szolgáltatást biztosít a Budaörsi ISC cégcsoport szakmai tapasztalataira és ismereteire alapozva. Az együttműködés tervezett volumene várhatóan eléri a 4,2 milliárd forintot, de a kezdeményezők reményei szerint a folyamat nagyságrendekkel nagyobb tőkét mozgat majd meg. A megállapodás értelmében a Talentis biztosítja a fejlesztési helyszínt, az ISC pedig az innovációs szakmai hátteret adja.

A Budaörsi ISC cégcsoport 2004-óta foglalkozik innovációs folyamatok inkubálásával. A Budaörsi ISC Kft. a fejlesztője többek között a Budaörsi Ipari és Technológiai Parknak (BITEP), amely 2003 januárjában elnyerte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által adományozott Integrátor Ipari Park minősítő címet (A BITEP-en kívül csupán két park rendelkezik hasonló minősítéssel Magyarország 179 ipari parkja közül.).

A BITEP 60 ha területén több mint 300 kis- és középvállalat működik, és a cégek éves árbevétele megközelíti a 60 milliárd forintot, a dolgozói létszám pedig meghaladja a 3000-et. 2003-ban alapították a CHIC Közép-magyarországi Innovációs Központ Kht-t, ami azóta is sikeresen működik, mint innovációs szolgáltató, pályázati és oktató központ.

A cégcsoport legújabb tagja a tavaly létrejött ValDeal Innovációs Zrt., amely integrált rendszerbe szervezett, testre szabott szolgáltatási csomagokat nyújt innovációs projekteknek, jogi és iparjogvédelmi, üzletfejlesztési, pénzügyi, inkubációs és vállalkozásfejlesztési, oktatási és egy sor más területen.

A Talentis Program 2003-ban lépett a nyilvánosság elé azzal a céllal, hogy a kormányzattal, a Magyar Tudományos Akadémiával, a Zsámbéki-medence településeivel, valamint az üzleti befektetőkkel való együttműködés révén létrehozza a közép-kelet-európai régió első, mintegy 300 önálló projektből álló tudásközpontját. A Talentis mára egy olyan egyedi, minden érintett fél által jóváhagyott, projektekre részletesen lebontott, önálló menedzsmenttel és költségvetéssel rendelkező, EU-konform rendszerré vált, amely lehetővé teszi az uniós források célzott megpályázását és mind hatékonyabb felhasználását is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik