A kisvállalkozások számára nagyon fontos a saját kompetenciájuk és innovációjuk felismerése és alkalmazása a mindennapi működés során – mondta Kürti Sándor, a Kürt Rt. elnöke az Üzlet és Siker kis- és középvállalkozói konferenciáján. A cégek vezetőinek fel kell tudni ismerni, milyen értékekkel bír vállalkozásuk, s ezt az értéket milyen módon állítják elő az időtényező tükrében.
IT-pályázatok
2007. számos változást hoz az IT-vezetők számára, melyek közül a legfontosabb, hogy a technológia helyett az üzlet kerül előtérbe. A pályázható IT-pénzek esetében fontos megemlíteni, hogy csökken az adminisztrációs teher, így egyszerűsödik az elszámolás, valamint egyszerűbb és gyorsabb eljárás várható. Azok a vállalkozások pályázhatnak, amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt – közölte Csáki Zoltán, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) alelnöke.
Eltűnnek a hazai k+f-források
A kutatás-fejlesztési pályázatok adminisztratív részénél érezhető némi szemléletváltozás, ám még bőven marad fejlődési lehetőség – summázta véleményét Inzelt Péter, az MTA Sztaki igazgatója. Mivel rendkívül korlátozott a hazai innovációs kereslet, nincs újraértékesítési lehetőség, ezért a hazai kutatók relatíve drágák. A k+f iránt minimális igény sincs az állami szektor részéről, feladat pedig lenne. A multinacionális cégek pedig alapvetően nem Magyarországon kutatnak. Az igazgató szólt még a központi régió különválasztásáról, valamint a hazai k+f források gyakorlati eltűnéséről is. A GOP keretében eddig néhány pályázat papírízű, a követelmények és feltételek pedig valószínűeg túl szigorúak.
Adóváltozások
Az egyéni vállalkozók és a társas vállalkozók különadójára vonatkozóan adóelőleg-bevallást kell tenni, amelyet az éves bevallás alapján kell megállapítani (az egyéni vállalkozókra vonatkozó adóelőleg szabályai még ezt nem tartalmazzák) – közölte Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete Fővárosi Szervezetének elnöke.
Bonyolult, de csábító 10 százalékos adókulcsot kínál a törvény korábbi évek eredménytartalékából való osztalékra. Magas pénztáregyenlegre és alacsony készpénzmozgásra van szükség 2006.01.01.-2006.08.31 között. A készpénzegyenleg és készpénzforgalom duplájának különbsége az a limit, ami alapján az eredménytartalékból 10 százalékos osztalék „nyerhető” ki – fűzte hozzá Ruszin.
Különadó-előleget egy naptári éves adózónak július első napjával kezdődő 12 hónapos időszakra kell bevallania először 2007.05.31-én, az eltérő üzleti éves adózóknak a második hónap első napjától. Szerencsére nincs havi adóelőleg, vagyis amíg a társasági adót havonta is lehet fizetni, a különadót már csak negyedévente kell, 2007.07.20-tól kezdődően – mondta Ruszin.
E-bevallás
Az idei évtől minden kifizető és munkáltató, kb. 830 ezer bevalló kötelezett elektronikus úton elkészíteni és elküldeni bevallását az APEH-nak – közölte Nagy József, az APEH Titkársági és Kommunikációs főosztály vezetője. Az osztályvezető azt ajánlotta a kkv-nak, hogyha nem megy önerőből a bevallás elkészítése, akkor keressünk és bízzunk meg szakmai szolgáltatót, illetve minden e-bevallási folyamat előtt frissítsük a programjainkat.
Idén sem várható javulás a lánctartozásban
A vevőkockázatról és a körbetartozásról tartott előadást Keleti József, a Dun and Bradstreet ügyvezetője. A hazai cége közül mindössze 38 ezer foglalkoztat 10 fő felett, ez a vállalkozások 3 százaléka, míg gazdaságilag aktív és hitelképes 40-50 ezer cég a közel 1,2 milliónyi magyar vállalkozás közül – summázta Keleti. 2005-höz képest romlott, 20 százalékkal nőtt 2006-ra a fizetésképtelenség veszélye, így erősen bővült a körbetartozás. 2006-ban a legveszélyeztetebb iparágak a feldolgozóipar (bőr, fa, textil), építőipar, bányászat és a nagykereskedelem. A mikro- és kisvállalatok átlagosan 25 napos fizetési késedelemmel, a nagyobb cégek átlagosan 10 napos késedelemmel jutnak hozzá bevételeikhez.
Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
Bár az összes európai politikus érti, hogy mit csinál Orbán, az nem tiszta nekik, hogy mit is akar elérni. Ötletek persze vannak, sőt ki is került egy fegyver az asztalra, amellyel leszerelhetik a magyar kormányfő fenyegetését.
