Mivel Magyarországon nincs precedens jog, nem tudható, hogy a társas vállalkozásokra vonatkozó alkotmánybírósági döntés az egyéni vállalkozókra is érvényes lesz-e – válaszolt egy másik kérdésre Veres János.
Az Alkotmánybíróság szerint az elvárt adó nem áll közvetlen összefüggésben az adófizetésre kötelezett adóalanyok tényleges jövedelmi-vagyoni viszonyaival, ezektől függetlenül ír elő ténylegesen meg nem szerzett jövedelem után adófizetési kötelezettséget.
A kormány jövő heti ülésén foglalkozik először azzal, hogy az elvárt adóval kapcsolatos alkotmánybírósági döntéséből mi következik – jelentette ki Veres János. „Sokféle lehetőséget vizsgálunk, tehát nemcsak azt amiről a médiában szó esik, így a bevételi és a kiadási oldalt egyaránt” – tette hozzá.
„A költségvetés általános tartalékának terhére nem rendezhető a kieső adóbevétel, mert az kisebb, mint az alkotmánybírósági döntés hatása ” – közölte a pénzügyminiszter.
Az Alkotmánybíróság kedden megsemmisítette az „elvárt” jövedelmet (nyereséget) adóztató törvényi szabályozást, valamint az „elvárt adó” adóelőlegének megfizetéséről szóló rendelkezést.
Tüntetés a józan drogpolitikáért: „Ha ByeAlex lakásán megjelenik a rendőrség, attól nem lesz kevesebb kristály Hevesben”
A Kossuth téren tüntettek a kormány „drogháborúja” ellen, amely a büntetésre helyezi a hangsúlyt, és nem kezeli partnerként a fiatalokat.
