A fejlesztési tervvel kapcsolatban a bizottságnak csak tudomásulvételi joga van. A tárgyalások során a bizottság az unió átfogó céljainak való megfelelést vizsgálja, különös tekintettel a klímaváltozásra, valamint az esélyegyenlőség érvényesülésére. Az Európai Bizottság által megvitatni javasolt kérdések között szerepel például a környezetvédelmi és a közlekedési ráfordítások arányának esetleges módosítása, vagy a versenyképességi célú források további növelése. További feladat az addicionalitás kérdésének szakértői szinten történő tisztázása.
Elégedett az uniós igazgató
A kormány célja az, hogy a magyar célkitűzéseket az uniós elvárásokkal összeegyeztesse, nemzeti érdekeinket messzemenőkig képviselje, érvényesítse. A bizottság regionális politikáért felelős igazgatója, Alejandro Checchi Lang január közepén tett budapesti látogatását követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a bizottság elégedett azzal, ahogyan Magyarország igénybe kívánja venni az európai uniós támogatásokat, a benyújtott stratégia megalapozott. Hangsúlyozta, hogy Magyarország az elsők között adta be a nemzeti fejlesztési tervét és az operatív programokat, így az elsők között lehet a kohéziós forrásokat lehívó országok között is.
Ez a folyamat része a hivatalos eljárásnak, beleillik abba a tárgyalási menetrendbe, amely szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv tudomásul vétele áprilisig, az Operatív Programok elfogadása júniusig megtörténik.
Még nagyobb káoszt hozhat az amerikai beavatkozás Iránban
Az iráni zavargások társadalmi, politikai és gazdasági hátteréről és a lehetséges amerikai beavatkozás következményéről Sárközy Miklós Irán-szakértővel beszélgettünk.
