Mint azt Erdész Anita marketingkommunikációs vezető elmondta, az elmúlt egy évben közel 45 ezer előfizetővel sikerült bővíteniük szélessávú internet-előfizetőik körét. A cég 2002 elején indította el ADSL-szolgáltatását, akkor még a Vivendi csoport tagjaként V-net néven.
A névváltást követően is megmaradt az ügyfélkör dinamikus bővülése, mely hozzájárult ahhoz, hogy az Invitel számít a magyarországi távközlési piac, és ezen belül a szélessávú ADSL-piac második legnagyobb szolgáltatójának. Az utóbbi két évben tapasztalt látványos fejlődés elsősorban a sikeres akciók számlájára írható. A tervek szerint az idén is folytatják ezt a piaci stratégiát.
Lázár szerint „marha egyszerű, semmi titok nincsen benne”, de továbbra sem világos, hogyan veszi fel a teljes osztalékot a luxusvadászház után
Megkérdeztük a minisztertől, kapott-e ajándékot osztalék formájában.
