Öt év alatt 33 százalékkal emelkedett a vállalatalapítások száma – tette hozzá a miniszter. Franciaországban évente 175 ezer céget alapítottak 1990-től egészen 2002-ig, írja a Le Figaro. Ez a szám jelenleg felkúszott évi 235 ezer új vállalkozásra.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a Világbank Franciaországot tartotta a legtöbb, a vállalkozások alapításának könnyítésére szolgáló reformot bevezető országnak. A 2002 óta alapított cégek semmivel sem „törékenyebbek”, mint a korábban létrehozott vállalkozások – tette hozzá a miniszter.
Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
Érintett tanúk megszólalását jelentette be a gödi akkumulátorgyár ügyében Magyar Péter Salgótarjánban.
