A kultúra nem áru, vagy ha az, a jó minőségű „kultúrcikkeknek” akkor sem kell a reklám. Megveszik, megnézik anélkül is. Nagyjából ilyen elvek alapján működött a hazai kulturális piac sokáig még a rendszerváltás után is, sőt jelentős részben ma is így működik. Pedig egy kitűnő könyvet, filmet vagy éppen kiállítást ugyanúgy el kell adni, mint például egy autót vagy egy újságot.
Hogy nem lehetetlen, azt a Szépművészeti Múzeum immár nem először bizonyítja. A hatalmas hírverésnek, profi reklámkampánynak és az egyébként jól eladható sztorinak köszönhetően minden korábbinál több látogatóra és nyereséges kiállításra lehet számítani.
Ha megnézzük, hogy a szépművészetisek mit csinálnak másként, mint a hazai múzeumok többsége, semmi rendkívülit nem találunk, egyszerűen alkalmazzák a más területeken bevált módszereket. Ezek közül első helyre kívánkozik, hogy költenek a marketingre, nagyjából a költségvetés 10 százalékát, ellentétben a sokak által alkalmazott koncepcióval, miszerint „kötünk néhány bartert azokkal, akikkel úgyis kapcsolatban állunk, és kész”.
Szintén nem világmegváltó gondolat, de nagyon is működik, hogy nemcsak az ezen a 93 ezer négyzetkilométeren lakó mintegy 10 millió embert tekintik piacnak, hanem megcélozzák a környező országokat, ahogy egyébként Bécs is teszi. És persze az sem igazán nagy újdonság, mondjuk egy autós marketingesnek, hogy ma már létezik az a célközönség, amelyet az interneten lehet elérni, ezért ott is érdemes kommunikálni. Meg hogy kell a pr is, sajtótájékoztatóval és egy jól kitalált érdekességgel (hány Ferrari árának felel meg a biztosítási összeg), hogy a bulvársajtó is tudjon miről írni.
Egyébként is jól eladható a történet. Az életében teljesen sikertelen, szegény, önmagát csak testvére támogatásának köszönhetően fentartani tudó, fülét levágó, majd egy későbbi rohamában önmagát szíven lövő művész halála utáni gyors világsikere igazi bestseller-téma.
Mindennek köszönhetően tódul is a nép. A marketingesek meg örülhetnek; már aki szereti a minőséget. Lehet jó dolgokat is hatékonyan eladni, nemcsak a Da Vinci kódot.
Válaszolt Magyar Péter ultimátumára a közmédia
„Magukat felkent népvezérként felmutatva tiporják lábbal a vélemény-, a szólás- és a sajtószabadságot” – értékelték a helyzetet.
