A megállapodás értelmében kedvezményes díjért, havi ezer forintért az IPOSZ-tagok igénybe vehetik az Eye Watch Global Network Kft. szolgáltatását, melynek során nemcsak az esetleges partnereik tartozásait és hitelképességét követhetik nyomon, de olyan pénzügyi szolgáltatásokhoz is juthatnak, mint a faktoring vagy pénzügyi tanácsadás.
Kiss Imre, az Eye Watch ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az Eye Watch becslése szerint a körbetartozás 600-700 milliárd forint lehet az összgazdaságra vetítve. Szűcs György, a IPOSZ elnöke kérdésre válaszolva elmondta: a körbetartozás több tízezer tagjukat érinti becslések szerint 240 milliárd forint értékben, de ezen felül 34-40 milliárd forintra becsülik a be sem fogadott számlák tartozásait.
Az APEH is enged
Kassai Róbert, az IPOSZ alelnöke utalva az IPOSZ legfrissebb felmérésének eredményére, elmondta: a körbetartozás a legkisebb vállalkozásokat érinti a legérzékenyebben. A felmérésből az is megállapítható volt, hogy a nemfizetés legsúlyosabb következménye az ellehetetlenülés, majd a csőd még megelőzhető. Ennek érdekében az IPOSZ több szervezettel is tárgyal a körbetartozás kezeléséről. Utalt arra, hogy az APEH a szövetség értékelését elfogadta, és ígéretet tett arra, hogy a maga részéről biztosít minden olyan törvényes keretek között megadható kedvezményt, melynek segítségével az IPOSZ családi és mikrovállalkozásai kis időt nyerhetnek a körbetartozásaik kiegyenlítésére.
Kassai elmondta, hogy az APEH például nullás adóigazolást adna ki azoknak a vállalkozóknak, akik igazoltan, körbetartozás miatt késlekednek az adóbefizetéssel, amennyiben azt írásban kérik.
Az IPOSZ szerette volna elérni azt is, hogy csak a befolyt összegek után kelljen áfát fizetni. Az áfatartozás pénzszemléletű kezelését azonban az EU 6. számú direktívája nem teszi lehetővé – jegyezte meg Kassai.
Nagyobb hangsúly a pénzügyi garanciákra
Az IPOSZ javaslata, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni a pénzügyi garanciák biztosítására, a nemfizetés utáni azonnali szankciók bevezetésére. A beruházó kötelességévé kell tenni, hogy ellenőrizze az alvállalkozókkal szembeni pénzügyi elszámolásokat, a kifizetéséket.
Az IPOSZ a körbetartozási problémáról még a bankszövetséggel is tárgyalna, hogy a vállalkozásoknál a bankok vegyék figyelembe, ha a BAR-listára körbetartozás miatt kerül fel egy vállalkozás.
Pongorné Csákvári Marianna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón kiemelte az érdekképviseletek szerepét a körbetartozások kezelésében. A tárca szándéka szerint igyekszik a közbeszerzési törvény módosításában olyan feltételeket kialakítani, amelyek a kis- és középvállalkozásoknak lehetővé teszik az eddiginél nagyobb részvételt. A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet a kis- és középvállalkozások pénzügyi gondjait enyhítő lehetőségekre, a Széchenyi Kártya, illetve a Lánc-híd faktoring programra.
Kérdésre válaszolva Szűcs György, az IPOSZ elnöke elmondta, hogy tudnak az Opten követelés nyilvántartási rendszerről is, amelyet hamarosan alaposabban megismernek és várják az együttműködésre vonatkozó konkrét javaslatot.