Laurent Clerc
39 éves, nős, magyar feleségével és ötéves kisfiával a pesti belvárosban él.
Kedvenc időtöltéseiről: „Igyekszem megtalálni az egyensúlyt munka és magánélet között. Bár az egyre több alkalmazott egyre több gonddal és munkával jár, ez bizonyos szinten túl nem egészséges. Nincs sok szabad időm, de ha van, futok a Városligetben, vagy étterembe, moziba megyünk. Sétálok is sokat, a városban sosem használom a kocsit. Autóellenes vagyok, nem tudom, mit keresnek a gépkocsik a körúton belül.”
A magyarokról: „Hogy pesszimisták volnának? Nem hiszem. Hogy sosem mosolyognak? Ez is erős túlzás. Én főleg jót tapasztaltam, lehet, hogy azért, mert beszélek magyarul, és így könnyen befogadtak. Több országban éltem, de itt a legtöbbet. Mondhatom, hogy már budapesti vagyok.”
Diákkorom óta az volt az álmom, hogy saját cégem legyen. Erre akkor, két év magyarországi tartózkodás után lehetőségem nyílt. Nem lehetett nem kihasználni. Azóta sem bántam meg, nagyon jól érzem magam. Gondolja csak el, nyolc éve nincs főnököm, senki nem szabja meg, hogy mit csináljak.
Azóta már hat országban van jelen a hitelkezelési rendszerek fejlesztésével és karbantartásával foglalkozó Statlogics, de változatlanul Magyarország a központ. Ez lenne az ideális helyszín?
Az első magyarázat egyszerű: nagyon tetszett az ország. Emellett egyértelművé vált, hogy Közép-Európában lehetőségem van arra, hogy többfajta rendszert fejlesszek és értékesítsek. Itt nagyon jó informatikai szakembereket lehet találni, és világos volt, hogy ügyfél is bőven lesz. Azóta kiderült, hogy a határokon túl még kedvezőbb a piaci helyzet, úgyhogy ma főleg kelet felé dolgozunk, árbevételünk 75 százaléka onnan folyik be nemzetközi bankcsoportok leányvállalataitól és helyi bankoktól. Az elmúlt években Ukrajnában, Oroszországban, Szerbiában, Romániában és Grúziában indult be a fogyasztási hitelezési tevékenység. Nagy az igény a Statlogics által fejlesztett rendszerekre a hitelbírálás, számlavezetés és behajtás területén. Nagyon fontossá vált a kockázatkezelési tanácsadás is, mert a helyi bankok híján vannak a szükséges tudásnak és tapasztalatnak.
Megfelelő helyen a megfelelő időben? Az időzítés is telitalálat volt, ma sincsenek igazán versenytársaik.
Így van, hiszen bár lakossági hitelezés korábban is működött, hiányoztak a modern eszközök, a fejlett hitelbíráló rendszerek. Ez viszont 1996 előtt kevés lett volna ahhoz, hogy a helyi bankárokat meggyőzze. Az akkoriban érkező profi nyugat-európai hitelezők azonban hozták a mintát, és attól fogva minden bank megértette, hogy ezt így kell csinálni.
Más területen azonban nem értékelik egyértelműen előnyösnek e meglehetősen költséges hitelkezelési eszközöket. Kézenfekvő lenne például, hogy biztosítók vagy GSM-szolgáltatók is alkalmazzák ezeket, őket azonban nemigen tudták becserkészni.
Ez azért van így, mert a pénzvilág elvileg ugyan racionális természetű, valójában emocionális tényezők is közrehatnak a működésében, olyanok, mint például a divat. Ez így működik. Az említett két területen valóban érthetetlenül kevés az igénylő.
Mint ahogy kevesen vannak azok is, akik segítségével ki lehetne elégíteni a meglévő igényeket. Bár Magyarországon jelentős a munkanélküliség, ez egyáltalán nem mondható el, ha csak az IT-fejlesztés szegmensét nézzük. Kell ezért önnek kompromisszumot kötni a humánpolitikában?
Nem, inkább nem veszünk fel annyi kollégát, amennyit lehetne. A betelepült informatikai cégek mára felszívták a szakembereket, ettől folyamatosan szenvedünk. Pedig akár már holnap felvehetnék még öt embert a negyven mellé, hiába. Igazi luxusprobléma. Próbáltunk a szomszédos országokból érkezőket alkalmazni, romániai magyarok közt találtunk is jelentkezőket, de óriási tortúra, amíg valaki megkapja a munkavállalási engedélyt. Hónapokig még csak választ sem kapunk, és a végén negatív a döntés. Elfogadom, hogy ilyen a magyar bevándorlópolitika, de vannak hátrányai.
Törvényekkel nehéz vitatkozni, ahogyan a bürokrácia is megkeserítheti a nálunk befektetők életét. Emiatt voltak nehéz percei?
Ez inkább akkor érezhető, ha magánemberként akarok valamit elintézni, de Franciaországban sem jobb a helyzet. Az üzleti életben nem voltak nehézségeim, ez már tíz évvel ezelőtt is normális, élhető ország volt, úgyhogy nem tudok mire panaszkodni. Inkább hálás vagyok azért, hogy megcsinálhattam a céget, sosem szorítottak háttérbe azért, mert külföldi vagyok. A bankok is pozitívan fogadták, hogy van tapasztalatom, olyan, ami hasznos lehet nekik. Nem valószínű, hogy fordítva, ha magyarként mennék Franciaországba, ugyanezt kaptam volna.
Akkor sem sötétebb a kép, ha a régió jól ismert sajátosságára, a korrupcióra gondol?
Nem biztos, hogy hisznek nekem, de soha nem találkoztam ilyesmivel, sem az üzlet világában, sem a magánéletben. Tudom, ez nem azt jelenti, hogy a jelenség nem létezik, de amilyen közegben mi mozgunk, ott erről nem lehet szó, tiszta minden.
És tiszta az a kép is, ami a magyar közéletről kialakulni látszik? Mennyire követi figyelemmel a politikai változásokat, most épp a választások menetét?
Meggyőződésem, hogy a politika nincs jelentős hatással a mi működésünkre. Nekünk és az ügyfeleinknek csak a gazdasági helyzet számít, úgyhogy ameddig tudunk működni, addig nincs szükség arra, hogy bármilyen szinten politizáljak, és úgy vélem, a választási eredményt sem fogjuk különösebben megérezni.
És ha egy konkrét példát nézünk arra az esetre, amikor a politika direkt módon alakítja a gazdasági status quót? Az euró lehetséges bevezetési időpontjának folytonos változtatása képes elbizonytalanítani a közvéleményt: jó lesz-e nekünk a közös pénz vagy sem. Osztja az aggodalmakat?
Én biztos, hogy nagyon fogok örülni, ha bevezetik az eurót, de elsősorban magánemberként érdekel. Sokat utazom, egyszerűen könnyebb a dolog, ha nem kell tíz külön pénztárcát vinni. Inkább a laikusok lesznek bajban, azok például, akik a mostani trendnek megfelelően euró vagy svájci frank alapú hitelt vettek fel anélkül, hogy tisztában lennének vele, ez milyen veszélyeket rejt magában. A mi üzletünket azonban nem különösebben érinti a pénznem kérdése, mivel leginkább exportálunk. Igaz, az összes költségünk forintban jelkentkezik, úgyhogy azért nekem is számolnom kell némi árfolyamkockázattal.
Egy kockázatkezelőnek ez igazán nem lehet nehéz.
Azért én sem látok a jövőbe. Ezzel együtt nem tartom valószínűnek, hogy hamar sor kerülne az átállásra. A mi igazi tőkénk szerencsére nem a pénztárcánkban, hanem a fejünkben van. Alig kell tehát kockáztatnunk.
