Esőssy Zsombor az M & PI Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) I. keretein belül 2004–2006 között eddig összesen 667 milliárd forint kerül kifizetésre, ebből megközelítőleg 597 milliárdot már ki is utaltak, ám összesen 1400 milliárd forintra érkezett igény. Az NFT II. során összesen 6500 milliárd forint sorsáról döntenek majd. Ebből 5500 milliárd forint EU-támogatásokból származik majd, amit a magyar állam 1000 milliárddal fog megtoldani 2007–2013 között.
A pályázatok átfutási ideje a papíron vállalt 60 nap helyett szinte kivétel nélkül minden esetben minimum 190 nap, de inkább egy év, közölte Esőssy. A pályázati elbírálással, az átfutással kapcsolatos információhiány, bizonytalanság és kiszámíthatatlanság sajnos mind kerékkötői a pályázati rendszereknek. A pályázó felek közötti esélyegyenlőség kialakítása, valamint a szerződés ténye hatékony motiváló erő lenne a kkv-k felé. A jogorvoslati lehetőségek hiányának felszámolása is nagyban segítené a pályázókat.
Esőssy aláhúzta, hogy a pályázati rendszerekben már olyan vívmányokat értek el, mint a mellékleti lista, a hiánypótlás, a rendre nevelés, a gazdaság fehérítése. Sajnos azonban még számos dolog nem tisztázott, többek között a kkv definíciója, hogy ki és hogyan pályázhat.
A magyar IT-pályázati pénzek elérése túl van biztosítva, többszereplős és időigényes, közölte Dzsogán József, az IT Kht. EU-pályáztatási vezetője. A jelenlegi nehézkes intézményrendszerek nem alkalmasak az informatikára szánt pénzek elosztására.
Jobbágy Valér, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője elmondta, hogy a jelenlegi végrehajtási rendszer túlbiztosított és idejét múlt. Hiszen a 2003-ban kialakított intézményrendszer – mely az akkori standardhoz hasonult – már nem képes ellátni feladatát, és sok visszásságot okoz. Akkoriban ugyanis kevés tapasztalattal rendelkeztek a végrehajtó szervezet kialakítása tekintetében. A főosztályvezető hangsúlyozta, hogy a cél egy tipikus pályázati infrastruktúra kialakítása.
Esőssy felhívta a figyelmet, hogy nincs kommunikáció az állami intézmény és a pályázó között. Sőt, az is gyakori példa, hogy az állami alkalmazottak már olyan gyerekes „játékokat” űztek a pályázókkal, hogy nem vették fel a telefont, e-mailre nem válaszoltak. Az ügyvezető elmondta, hogy azon IT-cégeknek érdemes pályázniuk, melyek cashflow-ját nem érinti a pályázati pénzek befolyásának határideje.
„Én majd a gazdáikkal vitatkozom” – év végi sajtótájékoztató Orbán Viktorral, röviden
Balkáni kölcsönök, menedékjog lengyel politikusoknak, per Brüsszellel, korszakos gazdaságpolitikusok, százmilliárdokért költözködő minisztériumok és Magyar Péter a legfontosabb témák között.