A gyakorlat ereje
A Budapesti Műszaki Főiskolán a gyakorlatorientált minőségügyi képzés 3,5 éves. A tananyag egy képzeletbeli cég életének bemutatása révén tanítja meg a legfontosabb módszereket, eszközöket.
Ez azért lehetséges, mert az oktatók a gyakorlatban is foglalkoznak minőségirányítási rendszerépítési tanácsadással, üzemi oktatással, auditálással, ezért a tananyag az életből hozott példákkal illusztrálható.
A végzettek a termelő, szolgáltató vállalkozások vezető minőségügyi munkatársaiként, minőségügyi szakértőként, tanácsadóként, illetve minőségügyi auditorként tudnak elhelyezkedni.
Kialakultak az elmúlt évtizedben a minőségirányítási mérnök, illetőleg közgazdász képzés hazai bázisai, s az itt végzett szakemberek elfoglalták helyüket a cégek vezetésében. A képzés azonban egyelőre jobbára csak az intézmények egy-egy szakjához kötődik. Nincs középfokú képzés, és a mindennapi tevékenységben nem mindig érhető tetten a minőség…
Az országban elsőként a Budapesti Műszaki Főiskolán, a Rejtő Sándor Könnyűipari Mérnöki Főiskolai Karon (illetve jogelődjénél a Könnyűipari Műszaki Főiskolán) indult meg a minőségirányítási mérnökképzés 1995-ben – mondja Némethné dr. Erdődi Katalin tanszékvezető, hozzátéve: jelenleg a BSc képzés keretében ipari rendszerfejlesztő szakirányon képeznek minőségirányítási szakembereket. Mint mondta, egyre nagyobb szükség van az ilyen képzettségre, hiszen az elmúlt évtizedben hazánkban körülbelül tízezer vállalatnál tanúsítottak minőségirányító rendszert, s e rendszerek építéséhez és működtetéséhez általános, szakmákon átívelő minőségügyi ismeretanyag és gondolkodásmód szükséges.
A képzés, mint megtudtuk, nem szorítkozik valamelyik kiemelt vállalattípusra, inkább azt lehet mondani, hogy a végzett mérnökök egyaránt alkalmasak a kis- és középvállalatoknál felvetődő problémák megoldására, ahogy a nagyobb cégstruktúrákba (multinacionális cégeknél, vagy szolgáltató szervezeteknél) is be tudnak illeszkedni, s képesek a felmerülő minőségirányítási rendszerépítő, -működtető és -fejlesztő tevékenységek ellátására.
Annál is inkább, mert a képzés gyakorlatias, vagyis olyan jól használható minőségügyi módszereket és ismereteket tanulnak a hallgatók, amelyeket az iparban, adott technológiához, szervezethez igazodva képesek alkalmazni. Így többek közt képesek egy kis- vagy középvállalat folyamatainak minőségügyi szabályozására, a belső auditok megszervezésére, a szervezetnél a minőségügyi gondolkodásmód kialakítására, a rendszerszerű működés kézben tartására.
„A tanultak nem feltétlen épülnek be a mindennapi gyakorlatba, a minőség nem érhető tetten a napi tevékenységünkben” – vélekedett egy másik minőségirányítási oktató bázis, a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán a Minőségmenedzsment tanszéket vezető dr. Anwar Musztafa. Mint mondta, mára szerencsére a hazai cégek körében polgárjogot nyert a minőségirányítás, illetőleg a minőségügy, ám ez a „vállalati kultúra” a főiskolai képzésnek és a cégek auditálásának köszönhetően jobbára a cégvezetőkre korlátozódik. Véleménye szerint szerencsés lenne, ha már a gimnáziumokban bevezetnék a minőségoktatást, mert így az érettségizett munkavállalók, illetve a „nem szakos” vállalati vezetők is felkészültebbek lennének ezen a területen. Addig jobbára a főiskolák minőségi szakosaira korlátozódik a képzés, a tantárgy kreditpontjai ugyanis oly csekélyek, hogy a más szakokra járók csak elvétve veszik fel ezt a tantárgyat.
