Kovács Kálmán elmondta, hogy a kis- és középvállalkozások számítógépes ellátottságán segítő programban indításként 10 ezer számítógép kedvezményes beszerzésére teremtenének lehetőséget. Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke azt szorgalmazta, hogy a szövetség és a minisztérium komplex programra kössön megállapodást, amelybe beépítenék a vállalkozók informatikai képzését is. A pályázaton való részvételt minden kis- és középvállalkozás számára lehetővé kell tenni és lebonyolításában a kamarai és a VOSZ-irodákra lehetne építeni – tette hozzá.
„Nix ugribugri” – Ajkai Tisza-jelölt: Orbán egyszer már beharangozta a győzelmet a körzetben, vereség lett belőle
Lapunknak Balatincz Péter traumatológus, a veszprémi 3-as választókerület tiszás képviselőjelöltje elárulta: a kormány kompromisszumképtelen egészségügyi politikája sarkallta a közéleti szerepvállalásra, és több évtizednyi orvosi munka után jutott el oda, hogy a régi keretek között nem lehet folytatni.
