Az ORTT panaszbizottsága november 8-án érdemi vizsgálat nélkül döntött úgy, hogy nem illetékes a műsor tekintetében, ezért az Országos Rádió és Televízió Testülethez utalta a panaszt. Világos Beatrix, az eljáró tanács elnöke szerint ők csak a kiegyensúlyozottság hiányát vizsgálhatják. A panaszos viszont nem ez alapján, hanem a kisebbségek elleni gyűlöletkeltés miatt tett panaszt.
Az ORTT viszont elrendelte a Hungarikum című műsor hatósági ellenőrzését. Ennek keretében az október 17-től bemutatott hét adást vizsgálják.
Ugyanaznap tett ismeretlen tettes ellen feljelentést a műsor miatt a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke és szóvivője a Fővárosi Főügyészségen.
A Hungarikum című műsorban – amely „obszcén jeleneteket közöl, így például Széchenyi István lóval közösül, Adyt majomketrecbe zárja, vagy Szűz Máriát pornószínésznőként ábrázolja” – a kereszténydemokrata politikusok álláspontja szerint „nemcsak a jó ízlést sértik, hanem a véleménynyilvánítás szabadságával élnek vissza”.
Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
Bár az összes európai politikus érti, hogy mit csinál Orbán, az nem tiszta nekik, hogy mit is akar elérni. Ötletek persze vannak, sőt ki is került egy fegyver az asztalra, amellyel leszerelhetik a magyar kormányfő fenyegetését.
