A média fogyasztói és készítői körében az elmúlt másfél hét legtöbb vitát kiváltó ügye az MSZP most futó kampányához kapcsolódik. Ebben a kampányban a szocialisták a magyar politikai kommunikációban első ízben azzal az üzenettel operálnak, hogy fő politikai ellenfelük vezetője megbízhatatlan (véleményét úgy változtatja, ahogy a szélkakas fordul), azaz – logikusan továbbgondolva – nem is alkalmas az ország vezetésére.
Bár a nemzetközi politikai kommunikációban az ellenfél személyének direkt támadására épülő kommunikáció a ’60-es évek óta közismert (Venne-e ettől az embertől autót – 1960 Nixon-Kennedy USA elnökválasztás), és a hazai politikai elemzők egy része már nyáron azt jósolta, hogy az MSZP nagyon is erőteljesen fog élni ezzel az eszközzel, a hirdetés mégis meglepte a médiát és a közvéleményt.
Az olvasók jelentős, bár kisebb része (hiszen tollat vagy billentyűzetet azért sosem a többség ragad) felzúdult, mondván: ő nem azért veszi az adott lapot, hogy ezzel az üzenettel szembesüljön. (Természetesen a felzúdulás azoknak a lapoknak az olvasói esetében volt érzékelhető, amelyek hasábjain a politika jellemzően nem szerepel.) Részben ennek következményeként egy-egy szerkesztőségen, kiadón belül is vita indult, kell-e ilyen fajta hirdetéseket közölni. Az egyik oldal, a megengedők jobbára azzal érvelnek, hogy az adott médiumnak szüksége van a bevételre, különben sincs joguk eldönteni, milyen hirdetést közölnek és milyet nem. Amíg a hirdetés nem ütközik jogszabályba, addig jöhet, természetesen függetlenül attól, hogy melyik párté. A másik oldal pedig azt mondja: egyáltalán nem kell mindent megjelentetni, hiszen a médiumnak nagyon fontos védeni saját brandjét. Ezt pedig veszélyeztetheti egyik-másik hirdetés, sőt kimondottan veszteséget is okozhat, hiszen elpártolhatnak az olvasók az adott laptól.
Jómagam azt gondolom, a médiumoknak külön-külön saját maguknak kell „házon belül” lefolytatniuk ezt a vitát és döntést hozniuk. Szerintem tökéletesen helyénvaló, ha az adott médium úgy dönt, hogy ő mostantól nem közöl politikai hirdetéseket, de az éppen úgy helyénvaló, ha a másik úgy dönt, hogy ő mindent közöl. Ebben az esetben nyílván nagyon fontos nyíltan kommunikálni, hogy mi a döntés, milyen időtávra vonatkozik és miért döntött így a kiadó.
Hasonlóan helyesnek gondolom, ha egy médium, mely általában közöl politikai hirdetéseket, fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos hirdetéseket tartalmuk miatt visszautasítson. Senki más nem jogosult ugyanis eldönteni, hogy egy-egy hirdetés okoz-e kárt az adott médiumnak, és milyen mértékűt, mint annak a médiumnak a vezetői.
A Tisza Párt jelöltje egy hónapja még nárcisztikus idiótának nevezte Magyar Pétert
Barna négy hete még alávaló színjátéknak tartotta, amit Magyar Péter tesz.
