A minisztérium a magas hozzáadott-értékű tevékenységet végző cégeket kívánta támogatni egy kiírással, ám mindössze öt vállalat igényelt forrást. Közülük három nyert, méghozzá összesen 50 milliót.
A beruházási projekthez legfeljebb 30 milliót kérhetett egy cég, ezt az összeget a Satyam Magyarország kapta meg egyedül, cserébe 26 új munkatárs felvételére vállalt kötelezettséget.
A kétszázmilliós keretösszegből több mint 14 millió forintot nyert a National Instruments Hungary Software és Hardware Gyártó Kft., itt tizenketten kezdhetik meg novembertől a munkát. A szaktárca elvárása ugyanis az volt a pályázókkal szemben, hogy az új posztokat november elsejétől töltsék fel a cégek.
A Stafform Személyzeti Tanácsadó és Gazdasági Szolgáltató Kft. öt munkatárs felvételére vállalt garanciát, így közel 6 millió forintos támogatást ítélt meg számukra a tárca. Takács Anikó, a cég irodavezetője lapunknak elmondta, az új munkatársakat – akik főleg HR-asszisztensi munkakört töltenek majd be – már kiválasztották a posztokra.
A minisztérium egyébként most első alkalommal jelentetett meg olyan munkahelyteremtő pályázatot, amely a diplomások alkalmazásához nyújt előnyös megkülönböztetést, ám néhány vállalkozás szerint a feltételeket túl szigorúra szabták.
„Húsz–harmincezer ember, aki bármikor kész felrobbantani magát a bosszúért” – Jászberényi Sándor riportja Észak-Szíriából
Al-Hol szétesett, és tízezrek tűntek el Észak- és Kelet-Szíriában. Európa hallgat – miközben a következő hullám már úton van.
